48233

Augusztus utolsó hétvégéjén második alkalommal szervezik meg Dunaszerdahelyen a Kastélyfesztivált. Az augusztus 29-én kezdődő háromnapos rendezvénynek a Vermes-villa és annak udvara ad otthont. Lesz, zene, kultúra, irodalom, gasztronómia és lovagok is.
„A múlt évi első rendezvényünk egynapos volt. A másodikat már háromnaposra tervezzük. A rendezvény egyben a Historium kiadó születésnapi rendezvénye is, és idén háromévesek vagyunk, ezért lesz háromnapos a fesztivál” – árulta el Bíró Szabolcs, a rendezvény főszervezője és a Historium kiadó vezetője. – „Idén a hagyományőrzésnek is teret adunk, mindhárom nap jelen lesz. Mindennap lesz kozákszablya-vívás és 10–11. századi viking kori összecsapás. Ami gyakorlatilag hat küzdelmet jelent kétféle fegyvernemben.  Vasárnap este derül ki, hogy ki lesz a kastélyfesztivál bajnoka. A következő évben pedig meg lehet védeni a címet vagy épp elnyerni az idei győztestől.”
Szombaton a Sárkányos Szövetség Lovagjai érkeznek a kastélyhoz. Négy, talpig nehéz páncélba öltözött lovag Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás korát mutatja be. A középkori viselet bemutatása mellett hosszú kardvívás is lesz, ami nem koreográfia alapján történik majd. A lovagok 15–16. századbeli kódexekből tanulták a vívás minden csínját-bínját. Némi pihenő után páncélos lovagi tornát és technikai bemutatót is láthat a közönség. A koncertek ideje alatt a kastélyban az érdeklődők is megtanulhatják a hosszúkardozás alapjait.
A szervező szerint a rendezvény fő programpontja az irodalom és a zene. „Főként a régió tehetséges zenekarait, szólistáit szólítottuk meg népdal, megzenésített versek, pop-rock kategóriában” – magyarázta Bíró Szabolcs. – „Az irodalmi részben is igazi csemegék várhatók. Pénteken Benkő László kortárstörténeti író érkezik a rendezvény helyszínére. Ő írta Honfoglalás trilógiát, a Tatárjárás trilógiát, és Viharlovasok sorozatot ő jegyezte le. Fonyódi Tibor is elfogadta a meghívásunkat, aki a Torda trilógia szerzője. A regényírás mellett forgatókönyvíró is. Ő a legtöbb eladott forgatókönyvvel rendelkező író. A Kincsemről készülő amerikai magyar koprodukciós film írója, a Szigetvár című forgatókönyvét pedig egy horvát Oscar-díjas rendező filmesíti meg. Bizonyára a kulisszák mögötti dolgokról is sok érdekességet hallunk majd.”
A fesztiválon a gyerekekre is gondolnak. Szombaton mesekuckó várja őket, ahol Pilicke meséit hallhatják Póda Erzsébet írónőtől. Délután kézműves foglalkozások lesznek, és mindhárom nap ugrálóvár várja a kicsiket. Az utolsó napon a nagyobb gyerekek számára izgalmas társasjáték-vetélkedő lesz, ami a magyar lovagkor és a feudalizmus korában játszódik. Érdekessége, hogy az összetett és izgalmas játékot magyar készítője hét évig fejlesztette.
Versenyekből sem lesz hiány. Szombaton a felnőttek számára sörivó verseny lesz, míg a kisebbek a Kofolaivó bajnokságon vehetnek részt, de nem maradhat el a kolbászevő verseny sem. A győztesek értékes nyereményekben részesülnek.
„Reméljük, hogy jó idő lesz. Ami nagy pluszt ad a rendezvénynek, hogy itt közösségben érezheti magát az ember. A fellépők nem elérhetetlen emberek, így a közönség is részese lesz az egésznek. Beszélgetések, dedikálások lesznek az előadókkal” – tette hozzá a szervező.
A számos program mellett kézműves kirakodóvásár, házi borok, kézműves sajtok, frissensültek és irodalmi sátor várja az érdeklődőket.
Bíró Szabolcsról tudni lehet, hogy gyengéje a középkor. Regényíróként  több műve is e korszakról szól, vagy azt érinti. „A páncélos lovagok viadala mindenképp látványosság lesz, de a lovagok nem lesznek hangsúlyosabban jelen, mint a többi előadónk. A magyar kultúra, a magyar történelem, tradíciók és értékek jellemzik a fesztivált. A magyar történelem része a középkor, megkerülhetetlen, mert történelmünknek komoly részét foglalja el. Talán ezért is van, hogy vonzódom ehhez a korszakhoz” – árulta el fiatal regényíró és szervező.
Azon kívül, hogy a Historium könyvkiadó születésnapja erre az időszakra, esik más üzenetet is hordoz ez a rendezvény. „Elsősorban az értékekről szól, a régióban nincs hasonló rendezvény, ami a régió tehetségeire összepontosítana, ami ennyire tradicionálisan a magyar kulturális értékeket helyezné a középpontba” – magyarázta Bíró Szabolcs. – „Nem akarok senkit sem megbántani, örülök, hogy ennyire egyedi a rendezvényünk. Büszke vagyok arra, hogy sem tavaly, sem idén, de a jövőben sem kap a rendezvény anyagi támogatást a régiótól, illetve az államtól. Saját zsebből is meg tudjuk rendezni. Sokszor azt érzem, hogy nem egy rendezvény megvalósulása csak a pályázati pénzek elköltésére szolgál. Azt szeretném bebizonyítani, hogy a Csallóközből is tudunk igazán értékálló előadókat hívni. Ez egy szívből születő, kifejezetten barátságos és a közösségért létrejövő fesztivál.”

A rendezvény részletes programját ITT olvashatják >>>

Ando Krisztina, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”23865,33960,42900″}