48072

Rimaszombatban Via Nova ICs és Baráti Körök tűzijátékkal is megemlékeztek Szent István ünnepéről és az államalapításról.

A kezdeményezésről Cziprusz Zoltán adott hírt. Mint megtudtuk öt helyszínről egyszerre lőtte a Via Nova ICS és Baráti Körök a tűzijátékot az államalapítás tiszteletére. Rimaszombatban korábban ilyen formában nem emlékeztek meg augusztus 20-ról. Az ötlet és a kivitelezés több polgárnak is a kedvébe járt, s szemet gyönyörködtető s felemelő volt a látvány. A szervezők a színvilágban az ünnephez méltó piros-fehér-zöldet választották.
A szabatkai fellövő állomáson Juhász Péter, a Via Nova Baráti Körök tagja, városi és megyei képviselő gyújtotta meg a tűzijátékot.
“Elmondhatjuk, hogy 94 év után újra volt szervezett nagyszabású tűzijáték az államalapítás tiszteletére Rimaszombatban. Az eredeti ötlet, hogy csináljunk egy augusztus 20-i tűzijátékot Juhász Péter ötlete volt. Még tavalyi év végén javasolta, majd pár héttel ezelőtt én vetettem fel és kezdtem szervezni” – mondta a Felvidék.ma-nak Cziprusz Zoltán.
Hozzátette, úgy döntöttek a város 5 pontjáról (5 városrész) egybehangolva másodpercre pontosan egyszerre este kilenckor lövik fel a rakétákat.
Az öt kilövési pont a Tormás (Chrenovisko), az Akasztóhegy, a Belváros (posta parkoló), Tamásfalva és Szabatka volt.
“Az időjárás is kedvezett nekünk szerencsére megúsztuk eső nélkül és egy igazán látványos tűzijátékot sikerült összehozni, amit a legtöbb helyről lehetett egyszerre látni. Elmondhatjuk hogy 94 év után ez volt az első igazan összehangolt és nagyobb kiterjedésű tüzijáték Rimaszombatban” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Cziprusz.
Elmondta, hogy a rimaszombati tűzijátékhoz meg csatlakozott a Vecseklői MKP Alapszervezete Kovács Tibor vezetésével.
“A sikeren felbuzdulva jövőre egész Gömöre, de akár egész Felvidékre is szeretnénk kiterjeszteni és minél több községet belevonni az ilyesfajta megemlékezésre” – tette hozzá Cziprusz Zoltán.
A szervezet a tűzijátékot követően ünnepi ülést is tartott, s az összejövetelt kihasználták a baráti beszélgetésre, kapcsolaterősítésre, a jövőbeni programok tervezésére.
“Az ünnepi ülés egy pohárköszöntővel kezdődött. Köszönetet mondtam a megjelent ICS valamint BK tagoknak és külön kiemeltem a fontosságát annak, hogy a gyerekek is részt vettek eme hagyományteremtő kezdeményezésünkben.
Utána a taggyűlésen szóba került a következő egy hónap, ami igazan sűrű lesz a BK szempontjából. Jövő hétvégén ugyanis Via Nova Kapocs Táborban veszünk részt, szeptember 10-én buszt készülünk indítani a Magyarország-Észak Írország foci vb selejtezőre, szeptember 20-án a lévárti falunapra látogat el a Via Nova BK, valamint a bátkai református családi napra is készülünk, de szoba került meg a november 8-i ICS Katalin Bálon való részvétel valamint az őszi helyhatósági választások is” – számolt be.

Fotó: Cziprusz Zoltán, facebook
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48047,47958,47993,47821″}
Juhász Péter és Halász AttilapirosfehérzöldÜnnepi gyűlés