47847

A Moszkvában zajló kajak-kenu világbajnokságon aranyérmet szerzett a Vlček Erik, Tarr György kettős. A komáromi páros a kajak kettesek 1000 méteres mezőnyében végzett az élen.

Tarrék remekül kezdtek a döntőben, fél távnál a második helyen álltak, majd a következő ötszáz méteren az ausztrál hajót is beérték és végül csaknem egy másodperces előnnyel az első helyen haladtak át a célvonalon. Harmadiknak a szerb hajó futott be.
A komáromi kettősnek ebben az évben ez már a második nagy sikere, a németországi Brandenburgban rendezett Európa-bajnokságon a páros bronzérmet szerzett. A moszkvai győzelemmel Vlček második világbajnoki aranyérmét szerezte meg kettesben, négyesben azonban még ennél is eredményesebb, összesen hat világbajnoki elsőséggel büszkélkedhet. Tarr György világbajnokságon kajak kettesben most először állhatott fel a dobogó legfelső fokára, korábban a szlovák válogatott kajak négyesének tagjaként – még 2007-ben a duisburgi VB-n – lett világbajnok.
A Pekingben olimpiai bajnoki aranyat szerző Vajda Attila a kenu egyesek 1000 méteres mezőnyében a harmadik helyet szerezte meg. Szintén Magyarországnak szerzett újabb érmet – méghozzá aranyat – a női kajak négyes. A Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta, Szabó Gabriella összetételű csapat 500 méteren lett a világ legjobbja.
A moszkvai világbajnokság mai napján Vajdához hasonlóan a magyar férfi kajak négyes (Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid, Vass András) is bronzérmet szerzett. A délelőtti döntők során a kajakos Csipes Tamara 1000 méteren szerzett még egy ezüstöt a magyar csapatnak.

lm, Felvidék.ma
Fotó: šport.sk
{iarelatednews articleid=”41024,46400″}