47666

Az INEKO gazdasági és társadalmi kutatóintézet az idei tanévben is górcső alá vette a szlovákiai tanintézményeket. Országos és megyei szinten is több felvidéki magyar iskola is sikeresen szerepelt, az élmezőnyben végzett.
Az intézet idén második alkalommal rangsorolta a szlovákiai oktatási intézményeket. Külön értékelte az alapiskolákat, a gimnáziumokat, valamint a szakközépiskolákat. Komplex szempontrendszer alapján együttesen vizsgálták az állami, egyházi és magán fenntartású intézményeket. Ugyanígy jártak el az oktatási nyelvet illetően is. Az értékeléskor az intézet munkatársai többek között figyelembe vették az adott alapiskolánok az országos teszteléseken (Tesztelés 9) elért eredményeit, valamint az országos tantárgyversenyeken elért egyéni eredményeket. A gimnáziumok és szakközépiskolák esetében figyelembe vették többek között a központi írásbeli és a szóbeli érettségi vizsga eredményeit is.
A vizsgálatból kimaradtak a kisiskolák, valamint azok intézmények is, melyekben az elmúlt négy évben kevesebb, mint nyolcvan tanuló végzett.
Az alapiskolák országos rangsorában az első tízbe bekerült az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola, a kategória első helyezettje egy besztercebányai szlovák alapiskola lett. Megyei szinten több magyar iskola is bekerült a legjobb tíz iskola közé.
Kassa megyében 111 alapiskolát értékeltek, köztük az ötödik helyen végzett a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola. Nyitra megyében taroltak a magyar iskolák, a 108 intézmény rangsorában az első két helyen magyar tanintézmény szerepel. Első helyen végzett az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola, a második helyet a lévai Juhász Gyula Alapiskola szerezte meg, az előkelő tizedik helyet pedig a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola foglalta el.
Ám a csallóközieknek sincs okuk a panaszra, Nagyszombat megye két legeredményesebb alapiskolája Dunaszerdahelyről került ki. A megyében 91 iskolát értékeltek, ebből a Szabó Gyula Alapiskola az első, a Vámbéry Ármin Alapiskola pedig a második lett. A kategóriában a bősi oktatási intézmény is bekerült az első tízbe, nyolcadik helyen végezve. Megyei összesítésben előkelő helyezést ért el az alsőszeli, a csilizradványi Kóczián Mór Alapiskola, valamint a szintén dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola.
Az INEKO eredményei alapján Nyitra megyében két magyar gimnázium is bekerült a legjobb tízbe, a hetedik helyen végzett az ipolysági Szondy György Gimnázium, a komáromi Selye János Gimnázium pedig a tizedik lett. Összesen mintegy 21 gimnáziumot értékeltek a megyében.
Nagyszombat megyében szintén két magyar oktatási nyelvű gimnázium került be az első tízbe, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium a harmadik, a nagymegyeri Korvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium pedig a hetedik helyen végzett.
A szakközépiskolák kategóriájában is találkozunk magyar tanintézményekkel is, ezek közé tartozik a hatodik helyen végzett érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia, valamint  a Komáromi Ipari Szakközépiskola a 13. helyen.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46266,47295″}