48155

Szlovákiának nincs szüksége állandó NATO-támaszpontra, mivel nem tart attól, hogy valaki esetleg megtámadná. Az Észak-atlanti Szövetség védelmi képességét azonban mindenképpen meg kell erősíteni – jelentette ki a Hospodárske noviny napilappal készült interjújában Miroslav Lajčák külügyminiszter.
A szlovák diplomácia vezetője ismételten elítélte a Krím Oroszország általi bekebelezését, a kelet-ukrajnai konfliktust véleménye szerint azonban nem lehet fekete-fehéren nézni. Az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankcióival ő is egyetért, annak ellenére, hogy Robert Fico kormányfő ugyanúgy bírálta azokat, mint Oroszországnak az Unióval szembeni szankcióit.
Lajčák szerint a szankciókkal Oroszország és Ukrajna rákényszeríthető arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek, és megoldást keressenek a konfliktusra. Megérti azonban Fico álláspontját is, mivel elsődlegesen a kormányfő felel az ország működéséért és a gazdasági eredményekért, s említett állásfoglalásával a szankcióknak az ország gazdaságára és állampolgáraira gyakorolt lehetséges negatív következményeitől való aggodalmának adott hangot.
„Valószínűleg nem lenne teljesen rendjén, ha olyan kormányfőnk lenne, aki azt mondaná, hogy fütyül a gyárakra, mindegy neki, mekkora lesz a munkanélküliség, legyen csak minél több szankció” – fogalmazott a külügyminiszter, majd hozzáfűzte, Fico nem az egyedüli politikus, aki arról beszél, hogy a szankciók nem jelentenek gyógyírt mindenre. Ezt mondja például a magyar kormányfő, Orbán Viktor és a cseh államfő, Miloš Zeman is.
A beszélgetés során Lajčák elmondta továbbá, információi alapján a közeljövőben valószínűleg nem várható a harcok befejeződése Ukrajnában, bár reménykedve várja maga is az augusztus 26-ai minszki tárgyalást, amelyen Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió képviselői találkoznak. „Már maga a tény, hogy az érintettek hajlandók leülni a tárgyalóasztalhoz, pozitívumnak számít” – jegyezte meg a külügyi tárca vezetője, akiről az utóbbi időben mint az ENSZ főtitkárjelöltjeinek egyikéről beszélnek.
Maga Lajčák azonban azt állítja, egyelőre sehová sem készül. „Megvan itt a munkám, és én azzal foglalkozom. Pillanatnyilag sehova sem készülök. Elegendő nemzetközi tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy tudjam, hogyan zajlanak ezek a folyamatok” – fűzte hozzá, további részleteket azonban nem kívánt elárulni ezzel kapcsolatban.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48118,48115,46225″}