48135

Lukanénye újabb 16 szociális bérlakás megépítését kezdte el az idei évben. Az elmúlt időszakban emellett további jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a Nagykürtösi járásbeli községben.
A határon átnyúló projekt keretében szélessávú internetet szolgáló optikai kábelt fektettek le 2013-ban a magyarországi Galgaguta és Lukanénye között. A pályázat szlovákiai összköltsége 180 000 euró volt. „Tavaly októberben került lefektetésre a kábel. A szlovák oldalon négy községet, Szlovákgyarmatot, Apátújfalut, Bátorfalut és minket érintett a beruházás. Ez a legerősebb internetkapcsolatot biztosítja számunkra” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kuzma Zoltán, Lukanénye polgármestere. A szélessávú hálózat szlovákiai tulajdonosa Lukanénye. Mint elmondta, a község intézményei már rákapcsolódtak a hálózatra, fokozatosan csatlakoznak a falu lakói is. Az internethálózat üzemeltetője az IKT Services Slovakia (www.ikt-services.sk. Mint Híves László, az üzemeltető cég munkatársa megjegyezte, várják a helybéli érdeklődők jelentkezését.
A tervek szerint kamerarendszert is kiépítenek, mely szintén a tavaly átadott hálózatra csatlakozna. Nagy az érdeklődés az internethálózat iránt, ez részben a 95 százalékos lefedettségnek is köszönhető.
Még 2012-ben egy európai uniós pályázatnak köszönhetően a falu központját hozták rendbe. Az iskolaépület mellett parkot alakították ki, illetve részben felújították a meglévő parkot. Az átalakításra csaknem 400 000 euró állt rendelkezésre, ebből öt százalék volt a község önrésze. A munkálatokat 2012 elején kezdték el, és 2013 októberében adták át a létesítményt.
A lakásépítés már az ezredfordulót követően elkezdődött a faluban. Eddig 82 lakást adtak át a fiatal családosok számára. Az első nyolc lakást 2003-ban adták át. Mint a Felvidék.ma-nak a polgármester elmondta, egyrészt a lukanényeiek vették igénybe a lakásokat, ám a környékbeli falvakból, sőt Magyarországról is érkeztek lakók. A lakások számát 16-tal bővítik, a tervek szerint még az idén átadják a bérlakásokat.
„A beruházásnak köszönhetően sok fiatal ittmarad a faluban, így gyarapítva a lakosság számát. Ez a megmaradásunk legfőbb záloga. Így folyamatosan frissül községünk, s nem utolsó sorban a helyi iskolában is folyamatos az utánpótlás” – folytatta a tájékoztatást a falu első embere.
Az építkezések állami támogatással valósultak meg, az önkormányzat 20 százalékos önrésszel járult hozza a költségekhez. Lukanénye ezzel az építkezéssel a közép-szlovákiai régióban a kétezer lakos alatti települések között az első helyen áll lakásfejlesztés tekintetében. A fejlesztés részét képezte egy a 21. század követelményeknek megfelelő üzlet kialakítása, mely a minőségi vásárlást is szolgálja.
Az oktatás területén is nagy változások történtek az ezredfordulót követően. „2006-ban elértük azt, ami még soha nem volt Lukanényében: megnyitottuk a teljes szervezettségű magyar alapiskolát. Iskolabusszal biztosítjuk a bejáró tanulók közlekedését. Örömteli hír, hogy szeptembertől bővítenünk kell a buszjáratunk számát” – mesélte. A nyitás előtt csupán szlovák tannyelvű alsó tagozat működött a faluban. Ekkor a magyar diákok a szomszédos Csábra jártak iskolába. A bővítésének köszönhetően megtriplázódott a gyermekek száma. A közös igazgatású magyar-szlovák iskolát napjainkban mintegy 120 diák látogatja. Az iskolabusz járat a déli terület községeit érinti, szeptembertől ezt bővítik észak felé Kőkeszi és Keszihóc irányába. „Fontos az iskola megtartása. Ahol van iskola, ott van élet” – hangsúlyozta ezzel kapcsolatban a polgármester.
Kulturális téren is virágzik az Középső-Ipoly menti község. A Csemadok helyi alapszervezete mellett több éve sikeresen működik az amatőr színjátszó csoport, mely a községbeli előadások mellett sikeresen szerepelt országos szinten is. A lukanényei citerazenekar szintén híres, a citerások számtalan megmérettetésen bizonyították tehetségüket. Legutóbb augusztus elején lengyelországi vendégszereplésen vettek részt.
A község nagy büszkesége az iskola udvarában található székelykapu. Lukanénye testvértelepülése, az erdélyi Gyergyócsomafalva adományozta azt 2010-ben. Az erdélyi település mellett Lukanénye testvértelepülési kapcsolatot ápol a magyarországi Ráckevével, Baktalórántházával, valamint Dánnyal.
Példásan működik a borászat, országos viszonylatban is megállják a helyüket a lukanényei borok. Már a hetvenes években is a világban mindenhová hordták az itteni nedűt. Régi hagyomány az Orbán-napi ünneplés, mikor a Botrány-hegyi pincék kinyílnak a látogatók előtt. A nap folyamán szentmisét is celebrálnak a szőlőhegyen.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
A kialakított park egy részeAz épülő új sorbal oldalaAz iskola épületeA gyergyócsomafalviaktól kapott székelykapuMár átadott bérlakások egyike

{iarelatednews articleid=”47520,41249,39931″}