47776 2

47776 2Kétféle bemutató füzetet jelentetett meg a Via Nova, melyekkel a közönség először az idei Martosi Szabadegyetemen találkozhatott. Míg az egyik egy rövid, csupán két oldalas szórólap, melyen csak a legfontosabb bemutatkozó információk találhatóak meg, addig a másik egy sokkalta bővebb kiadás, részletekbe menő leírásokkal az ifjúsági szervezet életéről. Bemutatkozik benne az elnökség, bemutatásra kerülnek a rendezvények, aktivitások, kezdeményezések, úgy mint a Beiratkozási Körút, Felvidéki óvodák és iskolák napja, a névmagyarosítási akció, A magyar név megint szép lesz, kétnyelvűségi akciók, Felvidéki Labdarúgó Bajnokság, Martosi Szabadegyetem, Ki a vagány a vidéken, Kapocs-tábor és még sok egyéb érdekesség. Akiket pedig a füzetben lévő tartalom megindított gondolatainak a lejegyzéséhez, azoknak az ifiszervezet két fajta ‘promó’ tollal, valamint díszbögrével kedveskedik.
„Manapság egy szervezet életében elengedhetetlen a transzparensűség, úgy honlap, mint szóróanyag szintjén, ezért hosszú idő után pótoltuk eme hiányosságunkat. Rendre sokan érdeklődnek a szervezet felől, hogy mivel is foglalkozunk, mit képviselünk, milyen tevékenységet fejtünk ki. Ezért igyekeztük a kiadványunkat úgy összeállítani, hogy mindezekre a kérdésekre egyértelmű választ kaphasson, aki áttanulmányozza ezt. Valamint annak ellenére, hogy így is szerteágazó, terebélyes a kapcsolati halója a Via Novának Felvidék szerte, nem tettünk le róla, hogy ezt a hálót még sűrűbbre szőjük. A további szervezetépítéshez pedig az ilyen szóróanyag sokat tud segíteni.” – nyilatkozta portálunknak Gubík László, a Via Nova országos elnöke.
Az anyagok megtalálhatóak a via novás rendezvényeken illetve letölthetők a képekre kattintva:
47776 2m

tsák, Felvidék.Ma
{iarelatednews articleid=”46191,45636,45576″}