47942

Az 1829 alkalmazottból 680 szlovákiai munkavállaló, ők ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a magyar dolgozók és igénybe vehetik a foglalkoztatási válság kezelésére létrehozott iroda szolgáltatásait.
A Nokia Komáromban megszűnő gyárának alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kapnak – tájékoztatta a gyár szakszervezetének vezetője, az üzemi tanács elnöke az mti-t.
László Zoltán elmondta, ezen felül az üzem összes dolgozója választhat egy csúcskategóriás mobilkészüléket. Az 1829 alkalmazottból 680 szlovák állampolgár, ők ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a magyar dolgozók, és igénybe vehetik a foglalkoztatási válság kezelésére létrehozott iroda szolgáltatásait.
A cégvezetés és az érdekképviselet közötti megegyezésről mindhárom műszak dolgozóit tájékoztatják. Az üzemet november 30-án zárják be.
A vállalatnál szeptember elején állásbörzét tartanak, ahová meghívják a dolgozók iránt érdeklődött vállalkozásokat, és november végéig egy irodát tartanak fent, ahol a dolgozók elhelyezkedését segítik, illetve közvetítenek a munkaadók és az álláskeresők között.
A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a jó ideje kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg – közölte a vállalat.
A bejelentést követően az MKP tisztségviselői több alkalommal találkoztak a cég szakszervezeti vezetőjével, valamint a győri Audi képviselőivel, hogy a Nokia szlovákiai dolgozóinak jogai, lehetőségei felől érdeklődjenek. A találkozókon az MKP hangsúlyozta, minden erőfeszítésükkel a komáromi vállalat és annak szakszervezete segítségére lesznek, és lehetőségeikhez mérten közreműködnek a szlovákiai és az esetleges győri munkalehetőségek felkutatásában, azok elérhetővé tételében.
A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rúgó árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként. A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivette a magyarországi leányvállalatából.
A Nokia 2012. február 8-án közölte, hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4400 munkavállalót foglalkoztató komáromi üzemből akkor 2050 fizikai és 250 szellemi dolgozót bocsátottak el.
A 2013. évi mérlegbeszámoló szerint a Nokia Komárom Kft. tavalyi értékesítési nettó árbevétele 1 milliárd euróra csökkent az előző évi 1,35 milliárd euróról. A cég 2013. évi mérleg szerinti eredménye 6 millió euróra nőtt az előző évi 16,5 millió euró veszteségről. A cég adózás előtti eredménye 2013-ban 8,3 millió euró nyereséget mutatott a 2012. évi 13 millió veszteség után. Az üzemi tevékenységből származó eredmény 7 millió euróra növekedett az előző évi 14 millió euró veszteségről.

Felvidék.ma
Fotó: mti
{iarelatednews articleid=”47834,47686,47599,47500,47553″}