47938

A cégalapítást ideális esetben 100 euró alatti összegből három nap alatt lehetővé kéne tenni, s mindezt úgy, hogy ne kelljen a hivatalokat járni, hanem az alapításhoz szükséges mindennemű ügyintézés egy helyen lebonyolítható legyen. Így képzeli el az Európa Tanács az ideális cégalapítás folyamatát.
A tavalyi évben nálunk többe került és hosszabb ideig tartott céget alapítani. A bíróságoknak a cégbejegyzéshez öt nap állt rendelkezésükre, ami 2014 januárjától két napra rövidült, ebből kifolyólag idén jobb értékelést kaphatunk az Európa Tanácsnál.
A korlátolt felelősségű társaságok, azaz kft-k bejegyzési díjának csökkentéséről egyelőre nem esett szó, habár az igazságügyi minisztérium most szeretné érvényesíteni az egyszemélyes kft-ről szóló törvényt, ami leegyszerűsítené az ilyen társasági forma létrehozását. Ezek szerint a későbbiekben az egyszemélyes kft alaptőkéje egy euró lenne, viszont a bejegyzés díja valószínűleg nem változna. Jelenleg a korlátolt felelősségű társaságok papíron történő bejegyzésért majd 332 eurót, részvénytársaság esetében pedig 830 eurót kell fizetni. Ez az összeg mintegy felével csökken az elektronikus úton történő bejegyzésnél.
Példaként megemlítve, az Európa Tanács adatai alapján Szlovéniában nem ismerik a cégbejegyzési díj fogalmát, Litvániában ez 33-36 eurót tesz ki, de hasonló nagyságú Bulgáriában is. Az írek 50 eurót, a franciák 84 eurót, a dánok pedig 89 eurót kérnek ezért a szolgáltatásért. Az EU-n belüli átlagos cégbejegyzési díj 315 eurót tett ki.
A tagországok felében kevesebb, mint 160 euróért, negyedében kevesebb, mint 74 euróért lehet céget bejegyeztetni.
A pénzügyi tárca TREND.sk-nak adott információiból kiderül, hogy szóba jöhet a bejegyzési díj jövőbeni csökkentése, de mindez a költségvetés adta lehetőségektől függ. „A költségvetés lehetőségeit figyelembe véve számításba vettük a díjcsökkentést”, reagáltak a pénzügyminisztériumban. Arról nem esett említés, hogy az igazságügyi minisztériumnak indítványozzák-e az egyszemélyes kft-ről szóló törvényben a bejegyzési díj csökkentését.
A minisztériumok még egyeztetnek az egyeurós kft törvénymódosítását illetően.
P. Kažimír pénzügyminiszter jelentősen megkönnyítené a részvénytársaságok alapításának folyamatát, abban bízva, hogy ezt a formát a kft alapítása helyett sokan választanák. A TREND.sk információi szerint a pénzügyminiszter javaslata a részvénytársaságok bejegyzési díjának jelentős csökkenését is magában foglalja. Nem tudható viszont, hogy ezzel együtt a kft bejegyzési díja is csökkenne-e.
Pontos adatokkal nem szolgálhatunk arra vonatkozóan, hogy az államkassza számára mennyi bevételt jelent a korlátolt felelősségű társaságok, illetve a részvénytársaságok bejegyzési illetéke.
A TREND.sk elemezést végzett arról, hogy aránylik egymáshoz az új kft-k papíralapú, illetve elektronikus úton történő bejegyzése. Ebből kiderül, hogy tavaly 94 százalékban elektronikus úton nyújtották be a bejegyzési kérelmeket, s ebből az állam 3,4 millió euró hasznot húzott. Ehhez képest a papíralapú bejegyzésből mindössze 417 ezres bevétel származott.
Tavalyelőtt az elektronikus és papíralapú kérvények aránya 4:1 volt, amelyből az állam kasszájába 2,9 millió euró került, s ebből 2,1 millió euró a 166 eurós online bejegyzési díjból, 851 ezer euró pedig a 332 eurós papíralapú bejegyzési díjból származott.
Ha az említett díjat a papíralapú bejegyzés esetében 90 euróra, az elektronikus úton történő esetében pedig 45 euróra csökkentenék, az állam évente mintegy 2 millió eurótól esne el, amely összeg megegyezik például a Szlovák Monopolellenes Hivatal éves költségvetésével vagy az elnöki iroda féléves költségvetésével.
A részvénytársaságok bejegyzési díja nem befolyásolja számottevően a költségvetést, mivel az ilyen társaságok immár harmadik éve nemhogy alakulnának, de folyamatosan megszűnnek.
2010-ben 93 részvénytársaság alakult, s az állam a befolyt bejegyzési díjból mindössze 40 ezer eurót könyvelhetett el.

trend.sk nyomán HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46865,43059,42896,42574,42196″}