47862

Az Apollo Tyres indiai gumiabroncs-gyártó cég vágsellyei beruházást tervez, ezzel kapcsolatban a város és a társaság közötti egyeztetések három hónapja tartanak – tájékoztatott  a TASR hírügynökség.

Az indiai gumiabroncs-gyártó cég kelet-európai beruházásáról írt az indiai gazdasági sajtó.  Egyelőre azonban még nem született döntés arról, hogy a félmilliárd eurós beruházás Magyarországon vagy Szlovákiában valósul-e meg.
Neeraj Kanwar,  társaság alelnöke és ügyvezető igazgatója szerint az említett országokkal folyamatos az egyeztetés, de döntés még nem született.
Várhatóan már az elkövetkezendő napokban kiderül, Szlovákia vagy Magyarország kerül-e ki győztesen a versenyből.
Vágsellye a gumiabroncs-gyártó céggel három hónapja tartó egyeztetésen van túl, amely ha sikeresnek bizonyulna, közvetlenül mintegy 1200 ember számára biztosítana elhelyezkedési lehetőséget, a cég alvállalkozói által pedig további munkahelyek is létesülnének.
A Hospodárske noviny gazdasági napilap rámutatott, hogy az említett beruházás megszerzéséért mindkét versenyben lévő ország még 2008-ban ringbe szállt. Hat évvel ezelőtt déli szomszédunk került ki győztesen a versenyből, valószínűleg Magyarország és India jó kapcsolatainak köszönhetően. A társaság azonban a kialakult válsághelyzet miatt nem hozta létre üzemét, a verseny tehát újra nyitott.
Luis Ceveniz, a vállalat európai érdekeltségeiért felelős vezetője szerint a választásnál ezúttal olyan kritériumok fognak dönteni, mint a gyakorlati jártasság, a költségek, a nyersanyagok elérhetősége, az infrastruktúra minőségének szintje, illetve a beruházásösztönző tényezők.

tasr/HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47168,47075,47466,44847,44613″}