48351

A rendezvények színes palettájából válogathat mindenki a szeptember 19-21-én megrendezett Bodrogközi Kulturális Fesztiválon Királyhelmecen.
A Bodrogköz szívében rendezett ünnepségen egy picit más hangulatban zajlott és zajlik az előkészület, mint az előző években, mivel az idei fesztivál egy jelentős évforduló jegyében valósul meg. A város ez évben ünnepli neve első írásos feljegyzésének 800. évfordulóját.
Így a rendezők, társrendezők, a fellépők, a műszaki stáb mindent megtesznek azért, hogy aki részt vesz majd ezen a többnapos rendezvényen, megtalálja a számára legvonzóbb programot, s mindenki jól érezze magát, sokáig emlékezzen majd az itt látottakra, hallottakra.
Már csütörtökön, 2014. szeptember 18-án megkezdődik a programsorozat a „Múltunk nyomában” címet viselő diák műveltségi vetélkedővel. Ugyanezen a napon előzetes programként lesz „Alkotóház” és a délután folyamán egy könyvbemutató „Királyhelmec város történelme” címmel, amelyet az egyik szerző, Prof. PhDr. Kónya Péter PhD. mutat be. Majd a királyhelmeci Gimnázium diákjai által készített összeállítás bemutatója következik „Városunk mozgóképekben” címmel.
Pénteken, szeptember 19-én sporteseményekkel kezdődik az ünnep „Örömteljes őszi gyerekzsivaj” címmel. Válogatást láthatnak Téglás Attila tervezőgrafikai munkáiból, valamint Czibák Mária alkotásaiból. „A Selyem varázsa” címmel Novák Éva munkáiból lesz megtekinthető egy kiállítás. A kiállítások zenei hátterét Palágyi Ildikó és Tarcali Klaudia (ének), valamint Oláh Krisztián (zongora) nyújtja. A napot Cserháti Zsuzsa énekeiből összeállított emlékkoncert zárja.
Az ünnepélyes szüreti felvonulás szombaton, szeptember 20-án 9.00 órai kezdettel indul. A program részét képezi a barátságos és bajnoki labdarúgó mérkőzések is. Az ünnepi beszédet a város polgármestere, Balog József mondja el szombaton 10.00 órai kezdettel a Millenium Téren, ahol fellépnek néptáncegyüttesek, énekesek, zenekarok. Hangos lesz a Csonkavár melletti szabadtéri színpad is, ahol az élő koncerten, sztárvendégként Tóth Vera, Abebe Dániel, Somló Tamás, Vastag Csaba és az Abrakazabra zenekar lép színpadra.
A hagyományokhoz híven ez alkalommal is tűzijátékkal koronázzák meg és zárják a rendezvény szombati napját.
A rendezvények sorában lesz még zöldség- és gyümölcskiállítás, borkóstoló, bemutatkozik a királyhelmeci TICCE Klub, lesz íjász- és kézműves bemutató, élő sakkjátszma, virágkötészeti bemutató, ételkülönlegességek, ínyencségek kínálata, cserkészműhely.
Nem feledkeznek meg e sokszínű rendezvény mellett a lélek feltöltődéséről sem. Vasárnap délelőtt a történelmi egyházak, a Város Napja alkalmából, a saját templomaikban szentmisét, ill. istentiszteletet tartanak. A délután a város által alapított díjak ünnepélyes átadásával és komolyzenei koncerttel kezdődik. Majd a történelmi egyházak közös hálaadó imájára kerül sor a helyi református templomban, amit Nyéky Miklós zongora- és Járosi Sztella fuvolakoncertje követ majd.
A nap zárórendezvénye a Kárpát-Medencei Magyarok Zenéje c. a Kárpát–medence magyarságának és nemzetiségének kulturális találkozása – diákok és felnőttek részére.
Mindenki válogathat kedvére a bő programkínálatból. De ezzel még nem ér véget ez a nevezetes emlékünnepség, mivel 2014. szeptember 28-án, vasárnap a királyhelmeci református templomban a Kisvárdai Református Gyülekezet Énekkarának szolgálatát hallhatják a résztvevők.
Mindenkit tisztelettel és szeretettel várnak a rendezők ezekre az alkalmakra, rendezvényekre, hogy közösen ünnepelhessék a 800 éves Királyhelmec napját.

A programról az Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>.
Molnár Valéria, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48009,47362,46186,44376″}