48325

Új évfolyam – új megjelenési rend. A Katedra folyóirat szeptemberben már az első héten az olvasók kezében lesz – az új évfolyam első száma a tanévkezdés, tanévindítás rendjéhez, programjához igazodik. A hónap eleji megjelenéssel a folyóirat naprakészségét, aktualitását bizonyítja, és arra törekszik, hogy tartalmával segítse a tanévkezdés, valamint időben útjára tudja indítani a 2014/2015-ös Katedra Versenyeket. Az idei tanévben matematika-, történelem-, irodalmi, anyanyelvi, földrajz és alsó tagozatos versenyt indít a folyóirat – az év újdonsága, hogy immár az alsó tagozatosok is csapatversenyben küzdenek majd, és az ő levelezős fordulóikat is országos döntő zárja majd májusban.
Az iskolakezdés kérdéseivel foglalkozik Fibi Sándor, a szerkesztőbizottság elnöke „A templomot s az iskolát” című vezércikkében, valamint az évtervezés kérdéseihez csatlakozik Vízkeleti László „Tehetséggondozás az iskolában” című szövege is, amely a tehetséggondozás folyamatosságára és időben való elkezdésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Az újonnan induló Alkalom című rovatban Bohunický Dömény Andrea „Elolvasni a világot” címmel emlékezik meg az írástudatlanság elleni küzdelem világnapjáról, szeptember 8-áról. A Stafétabot rovatban egy rendhagyó írást találnak az olvasók – Csicsay Alajos ezúttal az 1. világháború kitörésének évfordulója alkalmából a hadifogságba került magyar tanítókról emlékezik meg („Tanítók hadifogságban”). A megemlékezéseket Stirber Lajos folytatja, aki Szijjártó Jenő életútjára tekint vissza „Találkozásaim” című írásában. A tavaly megkezdett Kedvenc könyvem című rovatot folytatva ezúttal Vida Gergely olvasói világába tekinthetünk be, aki „Önimádat és retorika” címmel Christopher Lasch Az önimádat társadalma szövegét ajánlja.
A 2014/2015-ös tanévben ünneplik 20. évfordulójukat a Katedra Versenyek. Ebből az alkalomból a Tapasztalat rovatban visszaemlékezések indulnak útjukra a versenyszervezők és felkészítők tollaiból. Elsőként a legrégebben működő verseny mutatkozik be: Horváth Géza „Két évtized emléke” címmel foglalja össze gondolatait a Katedra Matematikaversenyről. A Kisiskola című rovatban ezúttal a hegyétei alapiskola mutatkozik be Baffi Szilvia – Varga Róbert „Egy iskola távol a világ zajától” című cikkével. Az Edukáció című rovatban ismét Pintes Gábor tanulmányát olvashatjuk, melyben a gyakran kevert és félreértéseket okozó fogalmakat, a szabadság és szabadosság terminusait értelmezi és elemzi az olvasók számára („A szabadság és szabadosság konfliktusa”). Varga Tamás „A földrajzoktatás jelenlegi helyzete” címmel egy igazságtalanul háttérbe szorított tárgyról, a geográfia helyzetéről nyújt keresztmetszetet. Az egészséges életmódra való odafigyelés fontosságát hangsúlyozza az újonnan induló Egészség-rovat, melyben Jurík Tünde, Viczay Ildikó, Baráth Laszló, Balla István, Szekeres László „Az egészségnevelés fontossága” címmel írja meg bevezetőjét. A témához kapcsolódik Szatmári Zoltán – Fritz Péter szerzőpáros testnevelés-oktatással kapcsolatos tanulmánya („Testnevelés szakos hallgatók probléma- és konfliktuskezelésének pedagógiai háttérvizsgálata”). Kozmács István bevezető gondolatait olvashatjuk az anyanyelvoktatással foglalkozó „Bevezetés egy sorozat elé” című szövegét, melyben a magyar nyelvtantanítás helyzetét, tankönyveinek ügyét vázolja az olvasó elé. Mihályi Molnár László Móricz Zsigmond életművét tekinti át „Őserők a sejtelmes homályban” című szövegében, majd dolgozata másik felében a Barbárok című mű elemzésével foglalkozik. Óravázlatokban sincs hiány: Zalaba Andrea az Óz, a nagy varázsló című meseregény házi olvasmányként történő feldolgozását ajánlja, Zolczer Péter pedig angol nyelvű óratervet készít az angolszakosok számára. A matematikai tesztelésre történő felkészítést Horváth Géza feladatsora segíti („Felkészítő feladatok a matematikai tesztelésre”), Fekete Farkas Tímea pedig Újabb játékra szólítja fel az élménypedagógia iránt érdeklődőket.
Minden érdeklődőnek kellemes olvasást kívánunk!

Katedra, Felvidék.ma 
{iarelatednews articleid=”47258,47257,47256″}