48750x

Bugár Béla szerint a Most-Híd és a Magyar Közösség Pártja közt nem lehetséges az együttműködés. A Most-Híd elnöke a SITA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, pártja a megyei választás előtt törekedett az együttműködésre, de az MKP visszautasította azt.
„Berényi József, az MKP elnöke azt mondta, az együttműködést csak 2015-ben lehet fontolóra venni. Ha valaki azt gondolja, hogy mazsolázhat, azért mert némely területen erősebb, és lehet, hogy a parlamenti választáson majd lesz együttműködés, arra azt kell, hogy mondjam, ez nem így működik” – jelentette ki Bugár.
Bugár szerint az MKP-val való együttműködést nem a Most-Híd utasította vissza. Arra is rámutatott, milyen ellenségeskedés alakult ki a megyei választás vagy az európai parlamenti választás során. „Ha ez lesz a jellemző az önkormányzati választások során is, akkor ez gátat szab az együttműködésnek” – fogalmazott a Most-Híd elnöke.

dé, Felvidék.ma
Fotó: SITA
{iarelatednews articleid=”48004,47852,47825,47757″}