doxxbet liga

Szombaton és vasárnap (szeptember 13. és 14.) játsszák a DOXXbet Liga nyolcadik fordulójának mérkőzéseit, szombaton öt, vasárnap pedig egy találkozót rendeznek.

A bajnokságban erős középcsapatként teljesítő liptószentmiklósiak hazai pályán az újonc Poprád ellen igyekeznek gyarapítani pontjaik számát, akik eddig idegenben mindössze két döntetlent értek el. Nehéz helyzetben várja a hétvégi mérkőzést a sereghajtó Szepsi csapata. Ha nem akarnak leszakadni a többiektől, ponto(kat)t kellene szerezniük Alsókubinban, ami nem lesz könnyű feladat.
A szebb szezonkezdetről álmodozó eperjesiek hazai pályán a listavezető zólyomiak ellen próbálják megkezdeni a felzárkózást, és a megszerezhető három ponttal közelebb kerülni az élmezőnyhöz. A harmadik helyezett bártfaiak az idény elején gyengélkedő rimaszombatiak skalpját szeretnék begyűjteni.
A szintén bajnoki címről álmodozó Nagymihály villanyfényes meccsen a Lokomotíva Kassát látja vendégül, a vendéglátók hazai pályán még nem szenvedtek vereséget, döntetlenre is csupán a Zólyom volt képes ellenük.
Igazi kelet-szlovákiai, hatpontos rangadót játszanak vasárnap délután Barcán, ahol az alsóházban ragadt csapatok találkoznak, mindkét csapatnak kapkodnia kell magát, ha nem akar kiesni.
A DOXXbet Liga, keleti csoport 8. fordulójának programja:
Szombat – szeptember 13.
MFK Liptószentmiklós – FK Poprád 15,30, v.: Kráľovič
MFK Alsókubin – FK Szepsi 15,30, v.: Špaček
1. FC Tatran Eperjes – MFK Zólyom 15,30, v.: Glova
Partizán Bártfa – MŠK Rimaszombat 15,30, v.: Vlčej
MFK Zemplín Nagymihály – FK Lokomotíva Kassa 17,30, v.: Straka
Vasárnap – szeptember 14.
MFK Kassa B – Slavoj Tőketerebes 15,30, v.: Ježík

CsE, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48447,48392,48295,48253,48141,48107,48012″}