48307

Bő egy hete kering a közösségi hálón a vita, amelynek alapjául az szolgál, hogy egy nemrég megjelent szlovák szlengszótárban a „magyar” kifejezést pejoratív értelemben bolond, tökfej, értetlen, illetve olyan emberként értelmezték a szerkesztők, akivel nem lehet szót érteni. Nyilvánvalóan a szlovák közbeszédben utóbbi években elterjedt „Čo si maďar?”, azaz Mi van, magyar vagy?” kifejezésként fordítható szófordulat adta az ihletet a Maxdorf Kiadó által 2014-ben megjelentetett Szlovák Köznyelvi Szlengszótár (Slovník slangu hovorovej slovenčiny) szerkesztőinek, amelynek egy továbbfejlesztett változatával a napokban magam is találkoztam, és komoly konfliktus forrása lett.
De kezdjük talán az interneten kedélyeket borzoló „Čo si maďar?”szlengről kialakult véleményemmel. Úgy vélem, nem lett volna szabad ilyen eredendően a szlovák „felsőbbrendűséget” hirdető, nacionalista és lenéző tartalmú kifejezésnek a szótárba bekerülnie. Főleg mert nem igazán tesz jót a rendkívül érzékeny szlovák-magyar viszonynak a multinacionális Szlovákiában. Hasonló eset történt a szlovákokat érintően a XIX. század végén, amikor Gárdonyi Géza megírta Göre Gábor c. művét, amelyből az általa használt „buta tót” kifejezés került annak idején szintén górcső alá. Az akkori szlovák értelmiség tiltakozása után Gárdonyi rádöbbent, hogy a műve a szlovákságra nézve sértő, ezért megtiltotta annak minden további kiadását. Most azt várom, hogy a szlovákiai magyar értelmiség, a Felvidéki Magyarok Kerekasztala és az MKP a szleng szótár visszavonását kéri, mivel az „iromány” a két nemzet együttélését súlyosan sérti és zavarja.
Magam először 2000 táján Pozsonyvereknyén az egyik alapiskolából kirohanó lánycsoporttól hallottam ezt a kifejezést, ahová sajnos, a vereknyei magyarok többségének gyerekei is járnak. A lehülyézést jelentő szófordulat kialakulását azzal magyarázzák, hogy a magyar családban felnőtt gyerekekkel a szlovák iskolában nehezen tudtak szót érteni, a nyelvi hátrány miatt a feleléskor nem tudtak a szlovák gyermekekkel azonos teljesítményt nyújtani. Szűkös szlovák szókincsük és a fordított szórendben megfogant mondataik, valamint másfajta gondolkodásuk nagyban befolyásolta ezt. Ennek következményeként a szlovák iskolában járó magyar gyerek tudásbeli hátránya az évek során csak nőtt, s az érettségiig is csak kevesük jutott el – tisztelet a kivételnek. (Ezt bizonyítja egy 2004-ben készült statisztikai felmérés is. Az akkor legismertebb 100 felvidéki magyarból 95 magyar tannyelvű iskolába járt, és csupán 5 százalékuk kapott szlovák nyelvű alapképzést.) Ez is csak azt bizonyítja, hogy az összezavart, befolyásolt, a szlovákoknak mindenáron tetszeni és megfelelni akaró, önmagát semmire sem becsülő magyar szülők azzal, hogy szlovák iskolába íratták a magyar gyerekeiket ellenkezőjét érték el azzal, amit szerettek volna, azaz csak hátrányosabb helyzetbe sodorták a gyerekeiket, sokszor olyan lelki megaláztatásoknak, megbélyegzésnek kitéve őket, amelyekkel a magyar iskolában nem kellett volna szembesülniük.
Nemrégiben éppen az egyik szlovák ismerősömmel beszélgettem a pozsonyvereknyei sétálóutcán, amikor egyszer csak egy fiatalabb hölgy csapódott hozzánk. Mint kiderült, az ismerősöm szomszédja a panelházban, ahol él. Szinte levegőt sem véve felháborodott szóáradatot zúdított rá, amelyből eleinte csak annyit értettem, hogy hihetetlenül magasra ugrott a lakásában az áramfogyasztás, ami csak a napokban kézbesített éves elszámolásból derült ki. Ő persze panasszal fordult a szolgáltatóhoz, ám az először a lakás villamosvezetékeinek és energiafogyasztóinak ellenőrzését javasolta neki, addig nem is foglalkozik a panaszával. Miután mindezt elhadarta, elhangzott szájából az ominózus mondat, amely kiverte nálam a biztosítékot. „Ja som z toho maďar” – mondta, ami nagyjából úgy fordítható, hogy „Én ettől magyar vagyok”, azaz hülye, mivel nem értem.
Ezt már nem álltam meg szó nélkül. „Ezt talán nem kellett volna mondania, tudja egyáltalán, mit beszél, hogy egy másik nemzetet sért a mondatával?” – fordultam felé. A hölgy meglepően hamar észbekapott, s már jött is a válasz: „Ez magát nem érinti, nem Önnek szólt” – mondta.
„Dehogynem, hiszen én magyar vagyok, és sértve érzem magam” – feleltem, s már a számom volt, hogy kimondjam: az, hogy ő nem érti az áramszolgáltató teljesen logikus javaslatát, annak a saját hülyesége az oka, és semmilyen összefüggésbe nem hozható a magyarokkal. De aztán úgy gondoltam, mégse süllyedek le az ő szintjére, s inkább azt kérdeztem tőle: vajon mit gondolna rólam, ha én most ezt a mondatot úgy mondanám el itt előtte a közös ismerősünknek, hogy én ettől a javaslattól szlovák, vagy még sértőbben, tót vagyok?
Amikor megértette, amit kérdeztem, próbált mentegetőzni, hogy ez csak egy ártatlan szófordulat, de beléfojtottam a szót, mondván, hogy sajnos, nem az. Ez a ránk, magyarokra nézve sértő kifejezés, amely már a szlovák szlengszótárba is bekerült, komoly zavaró tényező a szlovák-magyar együttélésben, ezért jobb lenne, ha ezentúl tudatosítaná, mit beszél, mert akár komoly fizikai támadás is érheti ezért.
Az alkalmi ismerősöm arca is falfehér lett. Zavartan nézett rám. Látta rajtam, hogy teljesen komolyan mondom mindezt. A hölgy is megriadt. Még mondani akart valamit, de ő is észrevette, hogy a következő lépés itt már nem a szóbeli fenyítés lehet, hanem akár valami más, mert leforrázva egy fordulattal elillant.
Ismerősöm, hogy mentse a helyzetet kezembe nyomta a szlovák pletykaújságot mondván: „Üljön csak le, hozok két korsó sört” – mutatott a közeli kerthelység asztalára, és berohant a vendéglőbe a folyékony kenyérért.

Dunajszky Géza, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48407,48321,48431″}