48436

Ján Figeľ, a KDH elnöke megerősítette, hogy támogatja Pavol Hrušovský parlamenti képviselő jelölését a Számvevőszék élére. Figeľ szerint Hrušovský parlamenti elnöki tisztségével már bizonyította, hogy képes egy alkotmányos intézmény irányítására, és elismertségével, tapasztalataival, képességeivel, de műveltsége által is javára válna a hivatalnak – tájékoztat a SITA hírügynökség.
A KDH-ban azonban még nem született végleges döntés a jelöltet illetően. A mozgalmon belül ugyanis Pavol Abrhan és Ján Hudacký esetleges jelöléséről is beszélnek. Figeľ szerint a tisztség az ellenzéket illeti. „Lehet több jelölt is, a választásért azonban a parlament viseli a felelősséget. Feltételezem, hogy a parlament elnöke kihirdeti a választást, és a testület szeptemberben egyezségre jut” – fogalmazott a kereszténydemokraták elnöke, aki már véleményt cserélt a házelnökkel a számvevőszéki elnökválasztással kapcsolatban. A kereszténydemokraták elnöke szerint Pavol Paška biztosította őt arról, hogy a Smer már nem ragaszkodik az eredeti feltételéhez, miszerint az ellenzéknek egyhangúan kell szavaznia az ellenzéki jelöltre.
Figeľ a jelöltről a többi párttal is tárgyalni kíván, hogy olyan személyt vagy személyeket javasoljanak, akik helyt állnak a választás során. A pártok közti tárgyalásokra a parlament szeptemberi ülése alatt kerítenek sort.
Robert Fico kormányfő úgy véli, Pavol Hrušovský megválasztása a Számvevőszék élére azon múlik, hogy az ellenzék hajlandó-e támogatni őt. Mint mondta, elvárja, hogy az ellenzék jelöltje az új választás során szélesebb támogatást kapjon az ellenzéki pártoktól, azaz ne csak a KDH és a SMER-SD szavazataival menjen keresztül a törvényhozáson, bár tisztában van azzal, hogy a teljes ellenzék nem lesz képes egyezségre jutni a kérdésben. Fico szerint az ellenzék ugyanis abban sem tud megegyezni, hogy süt-e a nap. „Legalább ilyen-olyan egyezséget azonban látnunk kell az ügyben, Az ellenzék nem állhat elő olyan javaslattal, amelyet hat-hét emberük szavaz csak meg” – fogalmazott Fico.
Amennyiben azonban a KDH Hrušovskýt jelölné a tisztségre, biztosan nem szerezné meg a teljes ellenzék támogatását. Minimum az SaS ugyanis elutasítaná, de az OĽaNO némely képviselője is visszafogott a kérdést illetően.
Pavol Paška házelnök csak akkor hirdeti ki a választást, ha ismert lesz az ellenzéki jelölt személye. Hrušovský még tetszene is Paškának, mivel véleménye szerint tapasztalt és megfelelő jelölt. Nem szeretné azonban az ellenzéki jelöltről szóló tárgyalásoknak elejét venni, a döntés az ellenzéken áll. Paška azt is kijelentette, hogy az új szavazás titkos lesz. Az ellenzék azonban legutóbb még bírálta a titkos szavazást, és nyílt szavazást követelt, mivel azonban a Smer nem visszakozott, az ellenzék a szavazás előtt visszaléptette a jelöltjét, Maroš Žilinkát, akit a KDH javasolt.
A Számvevőszék új elnökéről való valamennyi eddigi szavazás az ellenzéki jelöltek sikertelenségével vagy visszaléptetésével végződött. A Számvevőszéket ezért továbbra is Ján Jasovský (a HZDS jelöltje) vezeti, akinek már régen lejárt a megbízatása. A parlament elnöke ennek kapcsán nemrégiben kijelentette, Jasovský törvényesen van a tisztségében a megbízatási időszakának lejárta után is, mivel a törvény ezt lehetővé teszi a számára.

dé, Felvidék.ma
Fotó: SITA
{iarelatednews articleid=”48128,47476,42440″}