48357x

A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma egy segélyszervezet által meghirdetett akcióhoz csatlakozva gyűjtést szervez határon túli magyar fiatalok iskolakezdésének támogatására. Az adományokat a Jótékonyság Világnapján, azaz szeptember ötödikén adják majd át a segélyszervezeteknek.
Az oktatási területet is felölelő minisztérium közleménye szerint Az „Iskolakezdés együtt!” elnevezésű program a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettől ered, célja, hogy 1000 rászoruló gyermek, egyenként 10 000 forint értékű tanszercsomaggal kézzel fogható segítséget kapjon az iskolakezdéshez.
Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a közleményben hangsúlyozta: a tanévkezdés sok családnak jelent rendkívüli anyagi megterhelést, rajtuk segítenének most a minisztérium munkatársai.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár személyében a felvidéki országos tanévnyitó ünnepségen is képviseltette magát augusztus 30-án Buzitán.
Az államtitkár ekkor így fogalmazott: “A határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradásának egyik kulcsa, hogy nemcsak kötelesség, hanem öröm is legyen magyarnak lenni, magyar iskolába járni”.
Az EMMI munkatársai a mostani támogató programmal – gyűjtéssel – ennek anyagi feltételeihez kívánnak hozzájárulni.

szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48280″}