48529

Kisorsolták a sorrendet, amely szerint rajthoz állnak a hetedik Nemzeti Vágta előfutamain a versenyző lovak és lovasok szeptember 20-án Budapesten, a Hősök terén.

A szerdán, szeptember 10-én a Hadtörténeti Múzeumban tartott ünnepélyes sorsoláson dőlt el a 72 település részvételével zajló 12 előfutam összetétele és sorrendje.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében kifejtette: a 19. század második felében, egészen 1914-ig Anglia mellett Magyarország volt a lóversenyzés fellegvára. “A feladat tehát adva van, hogy szerezzünk újra érvényt a mondásnak, miszerint a magyar lovas nemzet” – mondta el az államtitkár, utalva a Nemzeti Vágta fő célkitűzésére.
Az állam 2013-ban és 2014-ben összesen több mint 4,1 milliárd forintot juttat a lovas ágazat fejlesztésére és a lovas rendezvények támogatására. Idén összesen több mint 325 millió forinttal járul hozzá a szaktárca több nagy sikerű rendezvény megrendezéséhez – részletezte Nagy István.
A szeptember 19. és 21. között zajló lovas programsorozat fő eseménye a szeptember 21-i döntő, amelyen kiderül, ki viselheti a 2014 leggyorsabb lovasa címet és veheti át az elsőnek járó ötmillió forintos fődíjat, valamint a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát. A döntőben másodikként befutó versenyző egymillió forintot, a harmadik helyezett 500 ezer forintot, a 4. és 5. helyezett pedig 300-300 ezer forintot vihet haza – tájékoztat az MTI.
A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: idén Skultéty László (1738-1831) strázsamester, a magyar történelem leghosszabb ideig szolgált huszára előtt tiszteleg a lovas rendezvény. Skultéty László egész életében, pontosan nyolcvan éven át szolgált katonaként, összesen 22 hadjáratban vett részt.
Idén ismét a közmédia csatornáin csaknem három órás élő műsorfolyam keretében követhetik figyelemmel a nézők a versenyt – mondta el Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sportszerkesztőségének vezetője.
Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke elmondta, hogy összesen 17 elővágtát rendeztek meg mintegy 300 település részvételével, közülük 72 település képviselője mérkőzhet meg szeptember végén a fővárosban.
Az először tavaly elindított, nagy sikerű nemzetközi futamot idén is megrendezik, ezúttal viszont a résztvevő országok száma már 12-re bővül. A mezőny még nem végleges, de a versenyzők között a magyar lovas mellett biztosan ott lesz a tavalyi győztes Katar, az Egyesült Arab Emirátusok, Kazahsztán, Csehország, Szlovákia, Szerbia, Bulgária és az Egyesült Államok lovasa. Üzbegisztán és Kína részvételére is számítanak a versenyzők, az ő lovasaik még vízumra várnak.
A háromnapos rendezvényen idén is lesz többek között jótékonysági sztárfutam, huszárvágta, kocsitoló verseny, a vendégeket pedig Vágta Korzó és Országkonyha várja ínycsiklandozó ételekkel és italokkal, valamint változatos programokkal és vásárral.
A Nemzeti Vágta részletes programja megtekinthető a www.vagta.hu  internetes oldalon.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41721,35550,13989,4592,4666,40196″}