48465

Radoslav Procházka, a Háló párt elnöke a teraz.sk hírportálnak nyilatkozva elmondta, nem biztos abban, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a baloldali Smerrel való különböző együttműködései után még mindig jobboldali pártnak számít. Mint mondta, született pozsonyiként nem lehet elégedett a Smer-SD főpolgármester-jelöltje és a KDH jelöltje közti választással, s úgy véli, a pozsonyiak többsége sem hajlandó megbékélni ezzel. Ezért jelölte pártja Tatiana Kratochvílovát Pozsony város főpolgármesterének. Mint ismeretes, a Smer-SD Milan Ftáčnikot, a KDH pedig Milan Kňažkót támogatja.
Nemrégiben még az SDKÚ-DS-ből azóta kilépett Ivo Nesrovnal is játékban volt Procházkánál, aki felajánlotta neki a támogatását a pozsonyi főpolgármester-választáson, amennyiben kilép az SDKÚ-DS-ből. Nesrovnalt anyapártja, az SDKÚ-DS az előválasztás során választotta ki főpolgármester-jelöltnek, és ez év januárjában a nyilvánosságnak is bemutatta. A széles koalíciós tárgyalások azonban nem zárultak kedvezően Nesrovnal számára, így augusztus középen kilépett az SDKÚ-DS-ből, és úgy döntött, függetlenként méretteti meg magát a pozsonyi főpolgármester-választáson.
A Háló, az SDKÚ-DS, a Most-Híd és az SaS pedig bejelentették, hogy Tatiana Kratochvílovát támogatják, aki jelenleg a pozsony-óvárosi önkormányzatban a közlekedésügyért felel. „Örülök, hogy sikerült meggyőzni a partnereket, és nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam” – jelentette ki Procházka, aki szerint Kratochvílová elsősorban olyan szakember, aki már évek óta foglalkozik Pozsony gondjaival.
Arra a kérdésre, hogyan akar a Háló nem egész két hónap alatt megismertetni a pozsonyi választópolgárokkal egy viszonylag ismeretlen jelöltet, Procházka nem adott egyértelmű választ, csupán azt felelte, a választási kampányuk súlypontját nem az óriásplakátok képezik majd. Mint mondta, a Hálótól új pártként a helyhatósági választás során nem várható el a felmérések preferenciaszavazatait megközelítő eredmény, pártja nem is indít minden településen jelölteket. Elsősorban Pozsonyra, Kassára, Privigyére, Turócszentmártonra, Eperjesre, valamint további városokra összpontosítanak, ahol új minőséget kínálnak a választópolgároknak, fogalmazott Procházka.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48311,47757,47457″}