48688

Nemrég becses ajándékot kaptam, Kováts Dániel „Fény s nagyvilág énnékem Széphalom” című könyvét, mely a nagynevű Kazinczy Ferenc-emlékhely történetét s utókorra gyakorolt titok- és ihletteli hatását írja le, tisztes tanulságokkal. A kiadvány – beszédes képanyagával, a neves zemplén-abaúji Kazinczy-család kultúrtörténeti bemutatásával s a Kazinczy-kultusz fejlődéstörténetével – néhány komoly témát is felvet.
Először is azt, hogy az irodalmi meg más emlék- és kultuszhelyek, ha úgy tetszik, szentélyek vagy panteonok mindig titokzatos módon alakulnak ki, már-már természetfeletti jelenségként, melyek lehetővé teszik számunkra a nemzet elvont fogalmának szakrális átélését, egy-egy jeles történelmi személyt küldetésszerűen érő „transzcendens sugallatok” megértését: Kazinczy – annak ellenére, hogy „a jövendőt homályba fedi szemeink előtt a bennünket szerető Istenség” – egyik versében már 1793-ban, odaköltözése előtt 13 évvel azt kéri az akkor még ilyen néven nem is létező Széphalomtól, hogy e szép halom „fogadja csendes kebelébe, ha majd élete elfut”! Az a Széphalom, melynek rétségén túl „a legszebb hegy vonúl el, s 11 helységet látni, mellyek közt legnevezetesebb Borsi, a hol Zrínyi Ilona Rákóczy Ferenczet szülte, és az újhelyi torony, hol legelébb prédikáltatott a Luther tudománya az egész Hazában”.
Az utókor számára mindez azt sugallja, hogy Széphalom ne csupán nemzeti zarándokhely legyen, hanem meglétének ténye a kultúra embereinek százait-ezreit „szubjektív elrévedés” helyett tettekre indítsa, s ihletésére az idők folyamán megalakuljon például a Kazinczy Kör, a reformátusok újhelyi gyülekezete, a sátoraljaújhelyi gimnázium, a Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok, a Kazinczy Ferenc Társaság, s mindenekelőtt a Magyar Nyelv Múzeuma, anyanyelvünknek múltat és jelent összekapcsoló, nagy jövőjű háza, a múzsáknak az az otthona, mely helyet ad egy nemzet legfőbb zálogának, az anyanyelvnek, az anyanyelv történetének, a 11. században írt Tihanyi alapítólevéltől kezdve a Halotti beszéden, az Ómagyar Mária-siralmon, Sylvester Jánoson, Zrínyin, Balassin, Szenci Molnáron, Arany Jánoson, Ady Endrén, Móricz Zsigmondon, Babitson, József Attilán, Illyés Gyulán, Nagy Lászlón, Pilinszky Jánoson, Csoóri Sándoron át máig, bemutatva nyelvünk történeti útját, kálváriás változásait s egyben gazdagságát határon innen és túl, hiszen „anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól”.
A Kazinczy-kertben épült múzeum megálmodóit idézzük: „A kert, Kazinczy kedves helye különös világnak ad otthont. Sétaút vezet a nyelvművelés nagyjainak szoborcsarnokához. A hely a Halhatatlanok csarnoka nevet kapta. Itt, a szép fekvésű kőfalon vagy annak öbleiben helyezzük el a magyar nyelv gazdagítóinak mellszobrait, reliefjeit, a sétány mentén állnak majd íróink, költőink életnagyságú szobrai… A Szépkilátásból újabb látnivaló tárul a látogatók elé: a Nyelvcsaládfa-liget. Itt, a nyelvcsaládokat szimbolizáló művészi alkotásokból formált ligetben, a finnugor nyelvek családfája mellé kívánkoznak az indoeurópai, az altaji és mindazon nyelvcsaládok fái, amelyek gazdagították a magyar nyelvet… a körülötte alakított domboldalon halljuk »a magyarok beszédit«, amint tábort vernek, vagy ahogy Szent Gellért hallotta őket beszélni, megelevenedik egy-egy jelenet a vándorlások, a letelepedés korából, magyar nyelvjárások hanganyagaival találkoznak a látogatók ” az egész Kárpát-medencéből.
Miért éppen Széphalom adott helyet a Magyar Nyelv Múzeumának? Maradjunk a tényeknél: a történelmi Abaúj adta kultúránknak 1590-ben a vizsolyi Bibliát, itt jelent meg, Kassán az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum 1788-ban, innen indult ki a 19. század elején a Kazinczy vezette nyelvújítás, mely a magyar nyelvet a művelt nyugati nyelvek mellé emelte. Kölcsey Ferenc már Kazinczy életében Élysionnak, azaz a Boldogok Szigetének kívánja látni Széphalmot, ahol Kazinczyban, a „kegyek kedveltjében”, a „szent énekesben” a szív tettel bizonyítja a nemzetért érzett felelősséget, Petőfi pedig így beszél Széphalomról: „Kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer odazarándokolnia, mint a mohamedánnak Mekkába.” S lám, lám, Széphalom mára a Kárpát-medence leglátogatottabb irodalmi „kegyhelye” lett.
Ozsvald Árpád írja Kazinczy című versében, hogy a felvilágosodás kora magyar kulturális életének meghatározó személyisége, akinél a nyelv ápolása, a nemzeti literatúra gyarapítása „egyet jelentett az európaisághoz, a legműveltebb nemzetekhez való kapcsolódással, az újat teremtés parancsával, az együttes munkálkodás szükségességével”, szóval róla, Kazinczyról írja Ozsvald Árpád, hogy a gáncsok, szitkok és gyötrelmek, Kufstein, Spielberg börtönének penészes falai, a lenézett, szégyellt édes anyanyelv ellenére a „szavak mágiája éltette” költőnket, a titkos jövő, amelynek megvalósításáért „nem merni, amit merni kell, gyalázat” minden időben.
Ilyen értelemben tehát az irodalmi szenthelyek azt sugallják, hogy a fény a világ bármely pontján kigyújtható, s feloldható a magány és az elzártság is, mert a nagyvilág fénye az ajtók előtt és a lelkekben egyszerre kér bebocsátást. Ezért írhatta Kazinczy prófétikusan: „Fény s nagyvilág énnékem Széphalom. “

Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”48193″}

Kapcsolódó cikkek