48501

Gazdaságilag érdekes tárca jutott az Európai Bizottság szlovákiai képviselőjének, Maroš Šefčovičnak. Az EB jelenlegi alelnöke az elkövetkező öt évben a közlekedési tárca felelőse lesz, de az átszervezésnek köszönhetően hozzá tartozik ezentúl az űrpolitika is, amely eddig a vállalkozási biztos szakterületébe tartozott. Elveszítette viszont az alelnöki tisztségét, ami Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szerint nem olyan nagy baj, mivel az alelnököknek egyébként is inkább csak koordinációs feladatköreik vannak.
Az Európai Bizottság újonnan megválasztott elnöke, Jean-Claude Juncker hivatalosan szeptember 10-ei délutáni sajtótájékoztatóján jelentette be az egyes szakterületek elosztását a bizottságban.
Juncker kabinetfőnöke, Martin Selmayr szerint a bizottság új összetételében meglepetések is lesznek. Az egyik közülük a szlovákiai képviselőnek jutott tárca lesz, mivel a brüsszeli háttérinformációk szerint az utóbbi napokban inkább a fejlesztési vagy a szomszédságpolitikai tárcából beszéltek Šefčovičcsal kapcsolatban, mint a közlekedésiről. A közlekedésügyet és az űrpolitikát inkább Csehországhoz és annak új biztosához, Věra Jourovához kötötték.
A közlekedési tárca erős területnek számít az Unió végrehajtó szervében. A 2014-2020-as költségvetési időszakban 40 milliárd eurót különítettek el a számára. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése és korszerűsítése az Unió legfőbb prioritásai közé tartozik, és több nemzetek feletti projektet is magába foglal, beleértve az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility) horizontális programját is.
Az új szervezési struktúrának köszönhetően, amelyet Juncker vezetett be, a közlekedési tárcához tartozna az űrpolitika is, amelybe a Galileo (európai műholdas rádiónavigációs rendszer) és a Copernicus (Föld-megfigyelési rendszer) űrprogramok tartoznak.
Egyelőre az még nem ismeretes, hogy a szakterület mely részei kerülnek át a közlekedéshez a vállalkozási szakterületről, ez csak a következő napokban vagy hetekben dől el. Az űrpolitika átcsoportosítása a közlekedési tárcához azonban egyértelműen nagyobb súlyt ad annak a szakterületnek, amelyért öt évig a szlovák biztos felel majd. Šefčovič, aki a leendő bizottság leghosszabb ideje biztosi tisztségben lévő tagja, az észt Siim Kallas után veszi át a közlekedési tárcát, az őt megelőző 20 évben azonban csak az Unió nagyobb tagországai – Spanyolország, Nagy-Britannia, Franciaország vagy Olaszország tartották kézben ezt a tárcát.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48433,46873″}