48377

Oktatásügyünket többnyire különböző hazai vagy nemzetközi felmérés formájában több ellenőrző és értékelő rendszer is megfigyeli. Ján Mikolaj (SNS) volt oktatási miniszter szerint ezekben a felmérésekben átlagosan vagy kicsivel átlagon alul teljesítünk, ami nem igazán jó, de ettől is rosszabb, hogy nem mutatunk javuló irányzatot, hanem azonos szinten maradunk, azaz stagnálunk. Mikolaj szerint a bírálatok tárgya, főleg a nagyobb munkaadók irányából, elsősorban a tanulók gyakorlatban való elhelyezését érinti.
A nemzeti politikus szerint oktatásügyünknek ezért folytatnia kell a reformok útját. Az első rendszerszintű reform 2007-ben került bevezetésre az iskolákba, amelynek keretében az ISCED nemzetközi besorolásnak megfelelőn új tantervek és tanmenetek kerültek kidolgozásra, amelyek kikerültek az állami irányelvek alól, és kizárólag a pedagógusok elhatározására épültek. „Bevezetésre került a pedagógus-továbbképzés és a továbbképzésért járó anyagi jutalmazás rendszere, megváltozott az iskolák támogatási rendszere” – mondta Mikolaj, aki szerint ezeket a változásokat folytatni kell, elsősorban a gyakorlati alkalmazásukból szerzett ismeretek alapján történő módosításukkal.
Az exminiszter szerint folytatni kell a tartalmi reformot is, beleértve az oktatási módszerek reformját és a szakképzési rendszer változásait is, főleg a gyakorlati oktatást érintően.
A jelenlegi minisztertől, aki fiatal, bár pedagógiai gyakorlattal nem rendelkezik, Mikolaj szerint elvárható lenne az elszántság az ilyen megoldásokra. „Az egyszerű megoldások, amelyekkel a tisztségbe lépése után előállt, például a tesztelések időpontjának eltolása vagy a minimális diáklétszám meghatározása, nem elegendőek” – jelentette ki Mikolaj, aki szerint ha továbbra is stagnál az oktatásügy, az a társadalom minden területén megmutatkozik majd. „Az oktatásügyet mindig minden oldalról bírálták, és így lesz ez ezután is. De megijedni ettől, és folytatni az egyszerű, politikailag népszerű változtatásokat, végeredményben káros az oktatásügy számára” – fogalmazott Mikolaj.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47943,47267,45871,45041″}