48903

(FRISSÍTVE!)A két éve elnökké választott Pavol Frešo posztjáról is dönt az SDKÚ-DS mai, szeptember 27-ei szenici (Senica) kongresszusán. Leváltásához azonban a küldöttek háromötödös többségének támogatása szükséges.

FRISS: továbbra is Pavol Frešo marad az SDKÚ-DS elnöke. A jobboldali párt szeptember 27-én zajló rendkívüli kongresszusán a küldöttek több mint fele (160-an) szavazott az elnök ellen, leváltásához azonban – mint azt korábban megírtuk – háromötödös többség kellett volna. Frešo ellenzékének kulcsszereplői, Viliam Novotný, Ivan Štefanec és Martin Fedor (valamennyien a párt alelnökei) a szavazás után bejelentették, lemondanak a pártban betöltött tisztségükről. A kongresszuson nagy volt a feszültség, a Sita hírügynökség tájékoztatása szerint a teremből, ahová nem engedték be a sajtó képviselőit, nem egyszer kiabálás hallatszott.

Korábban írtuk:
Több párttag véleménye is megegyezik abban, írja a Sita, hogy Frešónak sikerül kivédenie az elégedetlen párttagok ellene irányuló kezdeményezését. Mivel elutasította, hogy önként lemondjon posztjáról, ellenfeleinek az utolsó pillanatban, péntek este sikerült elérnie, hogy a kongresszus programjára kerüljön fel javaslatuk az elnök leváltásáról. A 332 küldött három ötödének kellene azonban igennel szavaznia, hogy Frešótól megszabadulhassanak. Az elnöki poszt megtartásához tehát elég lesz számára 133 támogató szavazat is, s erre megfigyelők szerint reális esélye van.
Ha mégis sikerülne őt leváltani, Martin Fedor jelenlegi alelnök indul a pártelnöki posztért, aki Frešo a parlamenti választások idejére listavezetőnek szánt. Fedor támogatói közé tartozik a párt pénztárosa, Ondrej Matej is, akit a héten úgymond kizártak a pártszékházból, ahol sajtótájékoztatót szeretett volna tartani, és szintén jelöltette volna magát az elnöki tisztségre.
Mivel azonban a küldöttek úgy döntöttek, hogy Pavol Frešo esetleges leváltása esetén csupán a párt jelenlegi alelnöke, Martin Fedor lehet az egyetlen elnökjelölt, Frešo eredeti kihívója, Ondrej Matej, az SDKÚ-DS pénztárosa lemondott tisztségéről, és távozott a rendkívüli közgyűlésről. „Nehéz az élet a politikában. Történt néhány dolog, amelyeket a lehető legrövidebb időn belül szívesen megmagyaráznék” – nyilatkozta Matej hozzáfűzve, hogy nem csalódott, és bízik benne, hogy pártjának lesz jövője. Lemondott tisztségéről továbbá a párt főmenedzsere, Štefan Kužma is, aki Matejhoz hasonlóan szintén távozott a közgyűlésről. Az ő utódját is a közgyűlés válassza meg a nap folyamán.
Amennyiben Fedor válna a párt vezetőjévé, az alelnöki posztokon maradhatna Ivan Štefanec és Viliam Novotný, aki különben jelezte, távozik posztjáról. A belső egyeztetések eredményeképpen az alelnökök sorát Stanislav Horník és az az Eva Babitzová erősítené, aki csak a héten lépett be az SDKÚ-ba. Ha azonban Frešónak sikerül megtartania posztját, minden másként alakul.
Eredetileg az elnök a párt hosszú távú vízióját és választási programtervezetét szerette volna ismertetni, de a személyi kérdések előtérbe kerülésével ennek most már nem látja értelmét.

BA, Felvidék.ma
Foto: čas.sk
{iarelatednews articleid=”48857,48456,48380,47904,47799,47012″}