48793

Juraj Daxlernek, a szlovák oktatási minisztérium államtitkárának a jelenlétében adták át a felújított szlovák nemzetiségi iskolát és óvodát Békéscsabán. Az ünnepségen felszólaló Soltész Miklós hangsúlyozta: közös a történelmünk, a kereszténységünk, valamint kultúránk számos része.
A hétfői eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára István király intelmeiből idézett: “az egynyelvű és az egyszokású ország gyenge és esendő”. Sokan elfelejtették ezt az intelmet, sebeket okoztak embereknek, nemzetiségieknek Magyarországon és máshol is – közölte az MTI-nek.
A szaktárca államtitkára kifejtette, Szlovákia kis országnak számít, ám annál inkább becsüli nyelve, kultúrája és szokásai határon túli terjesztését és művelését. Sok magyar állampolgárnak vannak szlovák gyökerei, és tisztelik a szlovák kultúrát. A szlovák oktatási minisztérium a külföldön működő iskolákba, így Magyarországra is küld vendégtanárokat, és korszerű technikai eszközökkel segíti a nyelvoktatást, tette hozzá Daxler.
Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) elnöke beszédében sikerként könyvelte el, hogy szeptembertől valamennyi Magyarországon működő szlovák oktatási intézmény az országos önkormányzat fenntartásába került, a szarvasi, a békéscsabai, a tótkomlósi és a sátoraljaújhelyi mellett a budapesti szlovák iskola is bekerült ebbe a körbe. Hozzátette: az OSZÖ tervbe vette a sátoraljaújhelyi iskola felújítását, amelyben számít a magyar és a szlovák kormány támogatására is. A Dél-Alföldön a békéscsabai tanintézménnyel együtt immár három szlovák iskolát újítottak fel a közelmúltban.
A tanintézmény teljes felújítása csaknem négyszázmillió forintba kerül. A beruházást a magyar kormány mintegy kétszázmillió forinttal támogatta. Az intézményében 323 diák tanul.

Felvidék.ma
Fotó: csabatv.eu
{iarelatednews articleid=”42119,48548″}