48384

Hivatalosan is bejelentkeztünk a 2019-es jégkorong világbajnokság rendezési jogáért folyó versenybe – közölte a Szlovák Jégkorong-szövetség elnöke, Igor Nemeček.
Szeptember 1-ig, a nevezési határidő lejártáig Szlovákia mellett egyedül Svájc jelezte rendezési szándékát. Arról, hogy melyik ország lesz a befutó, 2015 májusában, a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) prágai kongresszusán döntenek.

„Jelentkezésünket már hivatalosan is elküldtük a nemzetközi szövetség székházába, a világbajnokság rendezéséért Svájccal versengünk majd. Jelentkezésünkben még nem tüntettük fel, mely városokban kívánjuk az egyes mérkőzéseket megrendezni, de erre még ráérünk, hiszen a rendezésért folyó megmérettetés egy hosszabb folyamat, mely 2015. január 1. után kezd majd élessé válni” – fogalmazott Igor Nemeček, hozzátéve, Svájccal nem lesz könnyű felvenni a versenyt, hiszen az alpesi ország több alkalommal rendezett már világbajnokságot. A szlovák szövetség elnöke ugyanakkor úgy véli, ha kellő felelősséggel dolgoznak majd a saját pályázatukon, esélyük lehet arra, hogy a nemzetközi szövetség delegáltjait meggyőzzék a májusban sorra kerülő kongresszuson.
Nemeček elmondta azt is, hosszasan mérlegelték, melyik világversenyt pályázzák meg. „Számba vettük, hogy az elmúlt években ki rendezett, illetve az elkövetkezendő években ki rendez majd VB-t, ezek alapján döntöttünk a 2019-es világverseny megpályázása mellett. Úgy véljük, ez az év lehet a legalkalmasabb, hogy Szlovákia újra világbajnokságnak adjon otthont” – nyilatkozta Nemeček.
Svájc legutóbb 2009-ben, Szlovákia – először és eddig utoljára – 2011-ben rendezhetett jégkorong VB-t. A három évvel ezelőtti szlovákiai világbajnokság mérkőzéseit két városban, Pozsonyban és Kassán rendezték.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43565,44717″}