48315

A gömöri Várhosszúréten tartotta éves ülését a Via Nova ICS Országos Tanácsa. Ugyanitt rendezték meg az elmúlt hétvégén a XI. Kapocs Tábort, amely minden évben más felvidéki helyszínen biztosít találkozási lehetőséget az ifjúsági szervezet tagjai számára.

Az Országos Tanács a működéssel kapcsolatos feladatok mellett, foglalkozott a Via Nova tagjainak indulásával az őszi önkormányzati választásokon. Az ifjúsági szervezet tagjai a Felvidék számos településén mérettetik meg magukat az MKP színeiben képviselőjelöltként, több községben pedig a polgármesteri tisztségért indul a választáson Via Nova-tag vagy a Via Nova által támogatott jelölt.
A Kapocs Tábor kísérőrendezvénye volt a Gömöri Összetartozás Kupa kispályás futballtorna, amelyen négy csapat mérte össze tudását. Tavaly Gömör nyugati szélén, Újbáston találkoztak a csapatok, idén pedig Jólész, Gömör keleti vége adott otthont a tornának. A kupát Magyarhegymeg csapata nyerte Újbást, Méhi és Rimaszombat előtt.
Ahogyan arról Vésey Kovács László, a Via Nova ICS sajtófelelőse a Felvidék.mát tájékoztatta, az OT tagjai az ülésen több időszerű ügyet is áttekintettek.
“A Via Nova ICS Országos Tanácsa mélyen elítéli a közelmúltbeli komáromi és párkányi magyarellenes megnyilvánulásokat, amelyek sértik a nyelvhasználati jogunkat és közösségünk nemzeti önérzetét. A magyarok által lakott felvidéki településeken természetesnek kell lennie a magyar nyelvű tájékoztatásnak, kiszolgálásnak, ügyfélfogadásnak! Ezért ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy bátran használjuk anyanyelvünket az élet minden területén, és követeljük jogaink tiszteletben tartását! Különösen sértőnek tartjuk azt a közelmúltban kiadott szlengszótárt, amely szerint a magyar a buta, hülye, értetlen ember szinonímája. A magyar-szlovák viszonyt megterhelő, sértő köznyelvi kifejezések írott formában való rögzítése – ezáltal mintegy jóváhagyása – feleslegesen szítja a két nép közti feszültséget. A közelmúltbeli esetek tükrében sajnos úgy tűnik, egyeseknek éppen az a céljuk, hogy ezáltal gyengítsék a felvidéki magyarok otthonérzetét.
A mai napon ünnepli Szlovákia az alkotmány napját. Ez kiváló alkalom abbéli reményünk kifejezésére, hogy az alkotmánybíróság – csaknem három év után – szeptember 17-én képes lesz hivatalos döntést hozni a nyilvánvalóan alkotmányba ütköző állampolgársági törvénnyel kapcsolatban.
A Via Nova ICS aggodalommal tekint a közelünkben zajló háborús eseményekre. Az ukrajnai konfliktushoz nekünk, magyaroknak semmi közünk, ezért bízunk benne, hogy kárpátaljai magyar testvéreinket kihagyják a harcokból! A Via Nova emellett, a Fidelitas és az IKSZ múlt pénteki gyertyagyújtásához csatlakozva, együttérzéséről biztosítja a Közel-Keleten zajló, kegyetlen keresztényüldözés áldozatait.
Ezúton is üdvözöljük, hogy megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete! A Via Nova ICS Országos Tanácsa nevében gratulálunk, kitartó és eredményes munkát, sok sikert kívánunk tevékenységükhöz” – olvasható a Via Nova ICs szerkesztőségünkhüz eljuttatott állásfoglásában.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
48315a48315b48315c

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48245,48072,47993,47887,47821″}