49082 A Dunaszekcsői Fúvószenekar

A garamszentgyörgyi parkban október 4-én tökparádét rendeztek. Az ünnepség a „Főzzünk, együnk, együtt legyünk!” jelszó jegyében zajlott, és nagyon sikeres volt.
Szombaton reggel, a dunaszekcsői fúvószenekar zenés ébresztőjétől volt hangos a falu. Kilenc órára már a két szorgos csapat, a vendég pécsváradiak és a hazai garamszentgyörgyiek disznóvágással, illetve a feldolgozással foglalkoztak. Csak hagyományos módszereket alkalmaztak a vágás, perzselés, bontás, húsfeldolgozás, abálás és a zsírsütés során. Az elkészült finom falatokat aztán szeretettel kínálták a látogatóknak.
Tizenegy órára még halspecialitások is terítékre kerültek a dunaszekcsőiek jóvoltából. Természetesen megengedett volt az egymás gyümölccsel és egyéb zöldség finomságokkal való kínálgatása is.
A rendezvényen kiállították a környéken megtermett legnagyobb tököket is. A polgármesterek köszöntője után volt tájházlátogatás, változatos kultúrműsor, melyen a gyermekek a Császár új ruhájának tapsolhattak, felléptek a mazsorettek, a gyermek fúvószenekar Dunaszekcsőről, a Juranka gyermekfolklór tánccsoport és a „Mrchane” művészcsoport. Egész délután biztosított volt az ingyen hintózás, a ringlispíl, az ugrálóvár.
A fesztiválra látogatók különleges terményeket (gyümölcs, zöldség, virág) csodálhattak meg. A szervezők az őszi terményekkel legszebben feldíszített udvart is értékelték. A nap legszebb pillanata volt, amikor Garamszentgyörgy polgármesterét, Helena Valentovát a falu testvérvárosa, Pécsvárad díszpolgárává fogadták. Másnap, vasárnap a program szerint 10 órakor ökumenikus istentiszteletet tartottak az evangélikus templomban, majd a koszorúzás következett az emlékparkban, utána ünnepi ebéd a kultúrházban. A koszorúzást ugyan eső zavarta meg, de méltóságteljességéből semmit sem veszítve, rövid magyar és szlovák műsor tette még ünnepélyessé. Jó volt együtt lenni az „anyaországból hazalátogató” sok rokonnal, baráttal, ismerőssel…

Wirth Jenő, Felvidék.ma 
49082 a tölteni valók49082 a hősök emlékműve Garamszentgyörgyön49082 koszorúzás az emlékparkban{iarelatednews articleid=”48716,45984,45480,39920″}