49155

Semmilyen ruszin szervezet, sem pedig a Szlovákiai Ruszin Kerekasztal nem működik együtt a Most-Híddal, és a területi autonómia kérdését ez a kisebbség sohasem forszírozta. „A ruszinoknak nincsenek ilyen szándékaik, nem is céljuk az autonómia elérése. A szlovákiai ruszinok autochtón kisebbség, amely már több száz éve itt él. A ruszinok részt vettek az 1. Csehszlovák Köztársaság megalapításában, mivel a területetet, amelyen élnek, Kárpátalját az újonnan alakult államhoz csatolták. Ezért a Szlovákiában élő ruszinok Szlovákiát a hazájuknak tartják” – jelentette ki Peter Medviď , a ruszin kerekasztal szóvivője Andrej Danko SNS-elnök kijelentéseire reagálva.
„Egyetlen ruszin szervezetnek és a ruszin kerekasztalnak sem érdeke, és nem is fejt ki semmilyen tevékenységet valamiféle területi autonómia létrehozása érdekében, amely veszélyeztetni akarná országunk területi épségét.
Danko kijelentései mögött Medviď inkább választás előtti kampányt lát, és tagadta, hogy bármiféle együttműködés lenne a ruszinok és a Most-Híd között, illetve, hogy Bugár Béla, a Most-Híd elnöke kihasználná a ruszinokat. „Ellenkezőleg, arra szólítjuk fel az SNS elnökét, hogy hagyjon fel a ruszin kisebbség felhasználásával a választás előtti kampányában” – jelentette ki Medviď a ruszin kerekasztal nevében.
Véleménye szerint a ruszin kerekasztal politikamentes nyílt platform, amelynek célja a ruszin mozgalmak egyesítése Szlovákiában. „A kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatunkban olyan kisebbségi önkormányzatok létrehozására törekszünk, amelyek az egyes kisebbségek kultúrájáért és oktatásügyéért lennének felelősek a már meglévő regionális önkormányzatokba választott képviselők útján” – fogalmazott Medviď, aki szerint törvényjavaslatukat a többi Szlovákiában élő kisebbséggel is szeretnék egyeztetni, mivel szerintük a kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása csupán a valamennyi itt élő kisebbséggel és a parlament pártokkal közös megegyezés alapján történhet.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”49125″}