Az oktatási rendszerek egyik legnehezebben megoldható gondja az, hogy a jelenleg ismert rendszerekben van egy töréspont az általános társadalmi érdek, valamint az egyéni munkavállalói érdek és a munkaadói érdekek között.
Ugyanis a társadalmi érdek az, hogy minden munkavállalónak legyen munkája, és lehetőleg ha nem is állandó, de legalább folyamatosan biztosított munkahelye is. A munkaadóknak viszont alapvető érdekük, hogy termékeiket a lehető legnagyobb haszonkulcs mellett tudják előállítani és forgalmazni. A munkavállaló érdeke alapvetően az életfeltételek biztosítása. Ennek csupán egyik járható útja a munkavállalás. Sajnos a munkavállaláson kívül elég széles teret biztosít a mai rendszer a dolgozni nem kívánók megélhetéséhez is. Visszatérve a munkaadókra, a haszonkulcsot többféle módon lehet értelmezni, az egyik ilyen gyakran alkalmazott értelmezésben a munkabér haszonkulcs csökkentő elemként van értelmezve/bár ez egy erősen megkérdőjelezhető állítás, mert a munkabér csökkenthető egy erőteljes modernizációval, automatizálással, tehát technológiai változtatásokkal is/, tehát a munkaadó a csökkentésére törekszik. A munkabér tömegét kétféle módon lehet csökkenteni:
1. A bérek csökkentésével
2. A bérben részesülők számának csökkentésével
Bármelyik utat is választja a munkaadó, az ilyen csökkentés végeredménye csak utólagosan derül ki, ezért a munkaadónak nagyon körültekintően kell eljárnia, sőt megtörténhet, hogy időszakosan más és más eljárás hoz számára megfelelő eredményt. Ezek az érdek kilengések természetesen befolyásolják a munkaerőpiacon kialakuló helyzetet.
Tehát időszakosan egyes szakemberek tekintetében váltakozva jelentkezhet hiány, vagy fölösleg, illetve változhat a képzésük tartalmára vonatkozó elvárás. Erre a váltakozó hiányra és fölöslegre kellene megfelelő módon reagálnia a szakemberek képzésének. Természetesen a képzésben végrehajtható változások sokkal nehézkesebbek, mint a termelésben zajló változások. Ezért a képzésben valahogy alapjaiban benne kell lennie egyfajta általánosító, többcélú elemnek. Általában jellemző is a jelenlegi szakképzési rendszerre ez a polifunkcionális elem.
Ennek az általánosításnak van azonban egyfajta látszólag felesleges és káros eredménye is, mégpedig az, hogy növeli a képzésben eltöltött időt, illetve hiányt szül az ismeretekben a későbbi szakterület egy igen szűk szakaszán, ahol viszont a munkavégzőnek szakképzettségben a világcsúcsot kéne döngetnie.
Véleményem szerint ezt a problémát egyedül sem az oktatási rendszer, sem a munkaadó nem tudja megoldani. Ebből kiindulva ki kéne mondani, hogy a szakemberképzés egy kettős feladat. Ebben a kettős feladatot megvalósító rendszerben egyik félnek sem lehetne teljes és kizárólagos hatásköre, viszont biztosítani kéne mindkét fél számára minél több eszközt saját céljainak realizálására. Tehát, a munkavállalóknak széles spektrumú, a munkaerő-piaci változásokra reagálni képes szakképesítések megszerezhetőségét a szokásos időkereten belül, a munkaadóknak pedig olyan eszközt, amivel hatékonyan
Tehát időszakosan egyes szakemberek tekintetében váltakozva jelentkezhet hiány, vagy fölösleg, illetve változhat a képzésük tartalmára vonatkozó elvárás. Erre a váltakozó hiányra és fölöslegre kellene megfelelő módon reagálnia a szakemberek képzésének. Természetesen a képzésben végrehajtható változások sokkal nehézkesebbek, mint a termelésben zajló változások. Ezért a képzésben valahogy alapjaiban benne kell lennie egyfajta általánosító, többcélú elemnek. Általában jellemző is a jelenlegi szakképzési rendszerre ez a polifunkcionális elem.
Ennek az általánosításnak van azonban egyfajta látszólag felesleges és káros eredménye is, mégpedig az, hogy növeli a képzésben eltöltött időt, illetve hiányt szül az ismeretekben a későbbi szakterület egy igen szűk szakaszán, ahol viszont a munkavégzőnek szakképzettségben a világcsúcsot kéne döngetnie.
Véleményem szerint ezt a problémát egyedül sem az oktatási rendszer, sem a munkaadó nem tudja megoldani. Ebből kiindulva ki kéne mondani, hogy a szakemberképzés egy kettős feladat. Ebben a kettős feladatot megvalósító rendszerben egyik félnek sem lehetne teljes és kizárólagos hatásköre, viszont biztosítani kéne mindkét fél számára minél több eszközt saját céljainak realizálására. Tehát, a munkavállalóknak széles spektrumú, a munkaerő-piaci változásokra reagálni képes szakképesítések megszerezhetőségét a szokásos időkereten belül, a munkaadóknak pedig olyan eszközt, amivel hatékonyan
befolyásolhatnák a szakképzés irányát, sőt még a tartalmát is. Természetesen ez nem egy egyszerű feladat, ennek végrehajtásához, felügyeletéhez a jelenlegi társadalmi rendszer nem rendelkezik megfelelő feltételekkel. Az állam szerepe túlzott, s a jelenlegi állami tisztséget betöltők kiválasztásában nincs meg annak a valószínűsége sem, hogy olyan tisztviselők kerülnek „hatalmi” pozíciókba, akik mindkét fél együttműködését képesek volnának megteremteni és felügyelni. Sőt, pontosan a fordítottja az igaz. A jelenlegi rendszer hivatalnokai csupán egy nagyon szűk réteg érdekeit veszik figyelembe és a négy éves választási ciklusban nincs semmiféle időközi korrekciós és ellenőrző elem.
Tehát ha a választásokat követően egy gengszter kerül pl. a legfelsőbb állami pozícióba, akkor csak és kizárólag a gengszter baráti körén múlik, hogy a haver meddig garázdálkodhat. A jelenlegi rendszerben a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit nem képviseli hivatalosan senki sem, mert , ha lenne is ilyen érdekképviseletre alkalmas szervezet, akkor sincs a jelenlegi rendszerbe beépítve semmiféle érdekegyeztetés, illetve az ilyen iránti kötelezettség, tehát nincs eljárási alapja, hogy pl.az [1] autógyártók beleszólhassanak a gépszerelők képzésébe, de nincs egyetlen gazdasági terület, ahol a munkaadókat foglalkoztatnák a képzés kérdései, mert tisztában vannak vele, hogy az aktuális gengszter azt tesz,amit akar.
Természetesen az ilyen rendszerben mindenki csak akkor remélheti problémája megoldását, ha sikerül közeli befolyást/kapcsolatot találni az aktuális gengszterhez, ezért természetesen arra törekszenek, hogy minél több beleszólásuk legyen az aktuális gengszter kiválasztásába., Ennek természetes velejárója a korrupció, amely a mai szlovákiai demokráciának alapeleme és mindaddig az is marad, amíg a pártok egyedüli elemként fognak gengsztereket delegálni az állami tisztségekbe és nem lesz társadalmi, tehát munkavállalói és munkaadói szervezeti felügyelet a pártok felett.
Tehát ha a választásokat követően egy gengszter kerül pl. a legfelsőbb állami pozícióba, akkor csak és kizárólag a gengszter baráti körén múlik, hogy a haver meddig garázdálkodhat. A jelenlegi rendszerben a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit nem képviseli hivatalosan senki sem, mert , ha lenne is ilyen érdekképviseletre alkalmas szervezet, akkor sincs a jelenlegi rendszerbe beépítve semmiféle érdekegyeztetés, illetve az ilyen iránti kötelezettség, tehát nincs eljárási alapja, hogy pl.az [1] autógyártók beleszólhassanak a gépszerelők képzésébe, de nincs egyetlen gazdasági terület, ahol a munkaadókat foglalkoztatnák a képzés kérdései, mert tisztában vannak vele, hogy az aktuális gengszter azt tesz,amit akar.
Természetesen az ilyen rendszerben mindenki csak akkor remélheti problémája megoldását, ha sikerül közeli befolyást/kapcsolatot találni az aktuális gengszterhez, ezért természetesen arra törekszenek, hogy minél több beleszólásuk legyen az aktuális gengszter kiválasztásába., Ennek természetes velejárója a korrupció, amely a mai szlovákiai demokráciának alapeleme és mindaddig az is marad, amíg a pártok egyedüli elemként fognak gengsztereket delegálni az állami tisztségekbe és nem lesz társadalmi, tehát munkavállalói és munkaadói szervezeti felügyelet a pártok felett.
Tisztában vagyok vele, hogy a szakképzés kérdéseinek boncolgatása közben könnyen eljutottam oda, hogy a jelenlegi társadalmi rendszer alapvető problémáját kellene megoldani. Jogosan teszik fel a kétkedők a kérdést, hogy akkor vajon a demokrácia egy bukott rendszer-e. A válasz igen is, meg nem is. Az a demokrácia, ahogy azt Szlovákia és Magyarország ma kivitelezi, nyilvánvalóan egy bukott rendszer, mihamarabbi cseréjére volna szükség. Azonban az időfaktort csak akkor érdemes forszírozni, ha a változtatások kellően átgondoltak lesznek.
Sajnos a mai állapotok bizonyítják, hogy kevés az, ha néhány ember fejében tiszta kép van a tökéletes, vagy legalább jóval tökéletesebb demokráciáról, mert a demokrácia megvalósítói nem a szellemi képzettség csúcsain ülők, hanem mi egyszerű élni akaró emberek vagyunk, akik még sokszor arra is lusták, vagyunk, hogy saját önálló elképzelésünk legyen mindarról, ami közvetlenül körülvesz hétköznapjainkon.
Itt érünk vissza a szakképzésből az általános képzésbe. Itt derül ki, hogy mennyire nem mindegy, hogy az alapiskolákon egy gyereknek mennyi idejét fordítjuk egy-egy tantárgyra, s milyen tankönyvet kap a kezébe … Továbbá mennyire nem mindegy, hogy ki tanítja.Talán ki lehetne mondani, hogy a pedagógus mondjon le bizonyos egyéni jogokról, illetve a szülőnek ne csak iskolaválasztási joga legyen, hanem pedagógust is választhasson, illetve válthasson, ha az aktuálissal elégedetlen. Természetesen egy ilyen rendszerben nem szabadna fejkvótás képzésről beszélni, mert nyilvánvalóan vannak leendő pedagógusok, főiskolai/egyetemi hallgatók, akiktől a főiskola/egyetem többet tanulhat bizonyos dolgokról, mint amennyit cserébe a hallgatónak nyújtani tud, és bizonyára van a hallgatók között néhány, aki nem oda való, ám az x év elteltével ugyanolyan képesítést kap egyik, mint a másik, mert a korrupció mindenhol működik, tanítani sem kell.
Sajnos a mai állapotok bizonyítják, hogy kevés az, ha néhány ember fejében tiszta kép van a tökéletes, vagy legalább jóval tökéletesebb demokráciáról, mert a demokrácia megvalósítói nem a szellemi képzettség csúcsain ülők, hanem mi egyszerű élni akaró emberek vagyunk, akik még sokszor arra is lusták, vagyunk, hogy saját önálló elképzelésünk legyen mindarról, ami közvetlenül körülvesz hétköznapjainkon.
Itt érünk vissza a szakképzésből az általános képzésbe. Itt derül ki, hogy mennyire nem mindegy, hogy az alapiskolákon egy gyereknek mennyi idejét fordítjuk egy-egy tantárgyra, s milyen tankönyvet kap a kezébe … Továbbá mennyire nem mindegy, hogy ki tanítja.Talán ki lehetne mondani, hogy a pedagógus mondjon le bizonyos egyéni jogokról, illetve a szülőnek ne csak iskolaválasztási joga legyen, hanem pedagógust is választhasson, illetve válthasson, ha az aktuálissal elégedetlen. Természetesen egy ilyen rendszerben nem szabadna fejkvótás képzésről beszélni, mert nyilvánvalóan vannak leendő pedagógusok, főiskolai/egyetemi hallgatók, akiktől a főiskola/egyetem többet tanulhat bizonyos dolgokról, mint amennyit cserébe a hallgatónak nyújtani tud, és bizonyára van a hallgatók között néhány, aki nem oda való, ám az x év elteltével ugyanolyan képesítést kap egyik, mint a másik, mert a korrupció mindenhol működik, tanítani sem kell.
Vargas Lajos, Felvidék.ma
