49019

Uniós forrásokból eurómilliókat különítene el a kormány a települések árvízvédelmi helyzetének javítására.
A tűzoltóság bevonásával ún. árvízvédelmi csomagokat készít, ezzel részben a megelőzést, részben az elhárítást tartja szem előtt. Az önkormányzatok úgy vélik, ez csak részben oldja meg az évről évre szaporodó “vizes” gondjaikat.
A belügyminisztérium tervei szerint a jövőben a veszélyeztetett településeket szivattyúkkal és árvízvédelmi fallal szerelnék fel. A tűzoltók véleménye szerint is a falvaknak juttatott felszereléssel az önkormányzatok segítséget kapnak az árvízkárok felszámolásához, a megelőzéshez azonban ez aligha lesz elegendő.
„Az árvizek veszélyeztette területeken fekvő településeken az árvízvédelmi csomagoknak köszönhetően a tűzoltók rugalmasabban reagálhatnánk egy esetleges természeti katasztrófa bekövetkeztekor” – véli Marián Dritomský, az országos parancsnokság tűzoltóegységek irányításáért felelős osztályvezetője, majd hozzáteszi, hogy bár katasztrófa esetén ezek sem képesek megvédeni az egész községet, de legalább részben irányíthatóvá tehetik az ár folyását. A belügyminisztérium több millió euróért vásárolná meg a műszaki felszerelést, jelenleg az Európai Bizottság jóváhagyására várnak.
Az Ipoly menti Ipolyszakállost és Lontót (Lévai járás) egy hónapja öntötte el az Egeres-patakon lezúduló hirtelen jött árhullám. Kuczman István lontói polgármester szerint kérdéses, hogy az említett „falak” segítettek-e volna a falun. „ A szivattyúk viszont biztosan. A vízelvezető csatorna kimélyítésére lenne szükség, erre azonban nincs pénze a községnek” – nyilatkozta a közrádiónak. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása is úgy véli, az árvízvédelmi csomagok elsősorban a kisebb patakok áradásakor segíthetnek, de a teljes problémát nem oldják meg.
Mint arról a Felvidék.ma is beszámolt, szeptember elején a két települést teljesen körülzárta a víz, az utak járhatatlanok voltak. Egy héttel később a heves esőzések nyomán ismét másodfokú készültség volt érvényben mindkét faluban. A vízügyi szakemberek akkor az Egeres-patak gátjait megerősítették.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48335″}