49472

Az emberjogi terület ezentúl nem a külügyminisztériumhoz tartozik majd, hanem az igazságügyihez. Jelentette be Miroslav Lajčák külügyminiszter a kormány emberjogi tanácsának október 22-ei ülésén, amelynek Tomáš Borec igazságügy-miniszter a jelenlegi elnöke. Ezzel kapcsolatban folyamatban van a hatásköri törvény módosítása is.
Lajčák szerint az ügyben politikai döntés született, mint mondta, az emberjogi kormánybiztosi tisztséget pillanatnyilag nem fontolgatják, a külügyér szerint a „miniszteri szint egyébként is magasabb ennél”.
A tanács több tagja is rámutatott, hogy az emberjogi terület megint előzetes mélyreható analízis kidolgozása nélkül kerül át más jogkörbe. Véleményük szerint a területnek központi szervre lenne szüksége, amely szélesebb személyi háttérrel rendelkezne. Lajčák erre úgy reagált, hogy az emberjogi tanács a kormány tanácsadó testülete, és a kormány dönti el, milyen az emberi jogok védelmének intézményi rendszere Szlovákiában.
A külügyminiszter az irányítása alatt az emberjogi tanács legfőbb témájának az emberi jogok országos stratégiáját jelölte meg, és azt is jelezte, hogy ezt a feladatot még szeretné végigvinni. Az anyag végső változatát leghamarabb november-december fordulóján tervezi a kormánytanács, majd ezt követően a kormánykabinet elé vinni. Mint mondta, az anyag kormány elé terjesztésének kötelező időpontja december 31, s úgy néz ki, ez az időpont tartható.
Lajčák emberjogi stratégiája több szakember bírálatát is kiváltotta, rengeteg vélemény érkezett az anyaghoz. A miniszter szerint azok az ellentétek, amelyek eltávolíthatóak voltak, kikerültek az anyagból, még mindig heves vitát vár azonban az anyag megtárgyalása során. Az erkölcsi kérdésekben ugyanis szerinte nem létezik egységes vélemény. „Nem vagyunk Észak-Korea, hogy mindenre egységes legyen a véleményünk. Ez rendben van, és a stratégiát is olyan dokumentumként kell elfogadni, amely a nemzetközi kötelezettségeinkből ered, s amely igyekszik néhány kérdést a nevén nevezni. Ez első ilyen dokumentum a maga nemében Szlovákiában, amely azt szeretné elősegíteni, hogy az emberjogi témának és intézményes védelmének a szlovák viszonyok közt is megfelelő figyelmet szenteljenek” – hangsúlyozta a miniszter.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43074,43149,43454,39762,37535″}