49558

A Rozsnyói járásban október utolsó hétvégéjén három településen – Rozsnyón, Lekenyén és Tornagörgőn – tartottak ünnepet a Csemadok megalakulásának 65. évfordulója alkalmából.

Rozsnyón az évforduló alkalmával a Csemadok Rozsnyói Alapszervezete az elismerések átadását ünnepélyes keretek közt rendezte meg. Badin Gergő, Boros Norbert, Hlivák Sándor, Tóth Sándor, Nagy Andor, Koleszár Ilona, Kuchta Ilona, Nt. Buza Zsolt, Burdiga Pavol és Uličný Ibolya részesültek elismerésben. Ezen ünnepségen vehetett át elismerő oklevelet a Csemadok Szilicai Alapszervezete által javasolt Deli Béla és Mezei Sándor is.
Az esemény alkalmával Köteles László, a Csemadok országos alelnöke és Füzék Erzsébet, a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének elnöke tartottak ünnepi beszédet. Az ünnepélyes műsor keretén belül a várhosszúréti női és férfi kar, valamint a jólészi, hárskúti és krasznahorkaváraljai férfi énekkarok léptek fel. Verset mondott Hlivák Áron és Kristóf Vivien, valamint a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának diákjai énekeket adtak elő. A kultúrműsort a Labyrynt zenekar is színesítette, valamint Gebe János és zenekara húzta a talpalávalót.

Rozsnyó 1Rozsnyó 2Rozsnyó 3Rozsnyó 4Rozsnyó 5

Az I. Lekenyei Őszi Fesztivál október 25-én kezdődött Lekenye Község Önkormányzata, a Csemadok Lekenyei Alapszervezete és az MKP Lekenyei Helyi Szervezete rendezésében. A fesztivál keretén belül ünnepi műsort rendeztek a Csemadok megalakulásának 65. évfordulója alkalmából, majd nyugdíjasnappal és kézműves-foglalkozással folytatták a programokat.
Beke Beáta, a Csemadok Lekenyei Alapszervezetének elnöke üdvözölte és köszöntötte a jelenlévőket. Palcsó Erzsébet előadásában a Szózat hangzott el. Makai Orsolya és Zalán a műsort szavalatukkal színesítették. Ezt követően az elnöknő az alapszervezet tevékenységét mutatta be. Az elvégzett munkát egy kis kiállítással is szemléltették, és beszámolt Bíró Katalin tevékenységéről, aki ez alkalomból elismerésben részesült.
Az emléklapot Szőllős Sándor, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának tagja adta át, aki beszédében szólt a Csemadok 65 évéről is, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy eredményeket a közösség csak együtt tud elérni. Eme ünnepi alkalomból mindegyik Csemadok-tag kis ajándékban részesült.
A program következő részében Szitás Ida előadóművész magyar nótákkal és operettekkel szórakoztatta a résztvevőket (felvételünkön).
A nyugdíjasnap kezdetével azonos időben a gyerekek részére kézműves-foglalkozás vette kezdetét, ahol az érdeklődők a gyertyaöntés titkaiba nyerhettek betekintést Rákai Beáta vezetésével. További fényképek az eseményről Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.

Tornagörgőn október 26-án ünnepélyes műsor keretei közt Balázs Erzsébet, Horváth István, Lengyel István, Máté Gyöngyike és Szűcs Mária részesültek elismerésben. Az okleveleket Porubán Ferenc, az alapszervezet vezetőségi tagja és Bernáth Ferenc, a Csemadok Területi Választmányának tagja adták át.
Porubán Ferenc ünnepi beszédében elmondta, hogy tovább kell vinnünk a lángot, apáink hagyatékát, anyáink nyelvét, melyet soha nem szabad elfelejtenünk. A kultúrműsort a helyi óvoda és iskola diákjai, a Mezei Virágok Énekcsoport és a csoltói roma zenekar biztosította.

Tornagörgő 1Tornagörgő 2Tornagörgő 3Tornagörgő 4Tornagörgő 5

Beke Beáta, Felvidék.ma