Orvosok a megmondhatói, hogy nem azok az igazán veszélyes betegségek, amelyek rögtön harsány, jól diagnosztizálható tünetekkel jelentkeznek, hanem azok, amelyek alattomosan lappanganak a testben – hogy aztán teljes erejükkel törjenek rá a szervezetre. A többségük, ebben a fázisban már gyógyíthatatlan.
Rendszeres olvasóim tudhatják, hogy visszatérő páciense vagyok a kovácsfalvai rehabilitációs központnak /amiről alkalomadtán a Felvidék.ma olvasóinak is mesélek majd/. Most egy friss „élményemről” írok, ami az idén történt.
Miro Trencsén mellől származik, húsz éves srác, alig fél éve került kerekes székbe – van miről beszélnünk. Elmondja, hogy ács, és leesett a tetőről. Szó szót követ, és többek közt szóba kerül az is, hogy én magyar vagyok.
– Igen, és hogyan jöttél Magyarországról?
– Nem Magyarországról jöttem, én itt élek, Szlovákiában.
– És mikor költöztél Szlovákiába?”
Csak ekkor esett le, hogy Miro már az új szlovák oktatáspolitika „terméke”, amely fennen hangoztatja, hogy Szlovákia a szlovák nemzet állama, ergo, nincs benne más nemzeteknek hely. Ezer éves együttélés, lárifári, még a létünket is letagadják.
Olvasóink bizonyára kapásból tudnák sorolni a példákat az ilyen történelemhamisításokra, amikor szlovák történelmi munkákból valahogy „kifelejtődik”, hogy 1918 előtt itt Magyarország volt – vagy éppen megváltoztatják a tényeket, és egyfajta alternatív történelmet írnak meg – hiszen a Felvidék.ma is rendszeresen foglalkozik ezekkel az esetekkel.
És ez veszélyesebb jelenség száz Slotánál is, akik félrészegen, vagy tán egészen, beleordítják a kamerába, hogy „fiúk, pattanjunk tankokra, és gázoljuk le Budapestet!”, mert rajtuk még az övéi is csak nevetnek, és nem veszik komolyan. Ellenben azzal, ha ilyen lélekmérgezéssel /mert ez igenis az!/ tömik az ártatlan kisgyerekek fejét. Mert nekik később esélyük se lesz eldönteni, hogyan viszonyuljanak a magyarokhoz – hiszen azt se fogják tudni, hogy ebben az országban magyarok is élnek.
Ezért kell tehát most magyar közösségünknek összefogni, félretéve mindenféle pártérdeket, hogy követeljük az oktatási minisztériumtól, fejezzék be a történelemhamisítást! Sőt, Magyarország hathatós támogatására is szükség lenne – ha már egyszer olyan jó a szlovák-magyar viszony, mint azt Budapest és Pozsony is szereti hangoztatni.
De meg azt se hiszem, hogy az európai ÚNIÓBAN ez lenne a gyerekek valódi érdeke, hogy az iskolában azt tanulják, hogy ez az ország egyedül a szlovák nemzet állama, más nemzetek itt nem is élnek, hanem az, hogy már az életük korai szakaszában megtanuljanak egy más nyelvet beszélő, más kultúrájú emberrel kooperálni. Hiszen, alig lépik át ennek a szűk országnak a határait, máris olyasvalakivel kell/ene/ együttműködniük, aki nem beszél szlovákul.
Hasonló probléma ez is, mint mikor a magyar iskolák ellen az a legfőbb érv, hogy a magyar gyerekek azért nem tudnak érvényesülni, mert nem tanulnak meg jól szlovákul. Persze, itt is beigazodik a bibliai mondás, hogy a másik szemében a szálkát is észrevesszük, a magunkéban pedig a gerendát se látjuk meg.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48990″}
