49497

A Szlovákiai Református Keresztény Egyház egyházmegyéiből 160 református lelkész érkezett október 20-án a Berekfürdőn megszervezett továbbképzésre. A képzés témája a hitvallás és nemzettudat közötti összefüggés volt.
Az elcsendesedések mellett négy fő előadás hangzott el. Az elsőben Fazekas László püspök tekintette át a magyar és a szlovák reformátusok együttélését a XX. század közepétől napjainkig. Részletesen beszámolt azokról az eseményekről, amelyeket egyházunk az elmúlt két évtizedben, már nem a kommunista diktatúra nyomása alatt élt meg. Reményét fejezte ki, hogy egyházunk ebben a kérdésben is megtalálja a szolgálat útját.
A második előadást Géresi Róbert püspökhelyettes tartotta. A religio és a natio összefüggéseit elemezte, miszerint a két fogalmat nem lehet egymással szembe helyezni. A keresztyén hit az egész emberi életet áthatja, és mi úgy élhetünk teljes keresztyén életet, hogy közben az önazonosságunkat, mint Istentől jövő ajándékot fogadjuk el. Az V. parancsolat szemszögéből nézve, hitből fakadóan az identitásváltás megengedhetetlen. Hiszen aki identitást vált, az az Isten ajándékát tagadja meg, és ez Isten által megítéltetik.
A lelkésztovábbképzés első napjának estéjén Balog Zoltán miniszter is megérkezett. A miniszter úr maga is református lelkész, és személyes kapcsolatok fűzik felvidéki református lelkészekhez és gyülekezetekhez. Közvetlen és sok példát is érintő előadásában a magyar állam és kormányzat stratégiájáról beszélt, miszerint a magyar állam felelősséget érez a határain túl élő nemzettársai iránt, és a református egyházra, mint természetes partnerére tekint. Az előadás után, messze túllépve a megszabott időkeretet, közel egy órás beszélgetés alakult ki a lelkészek és a miniszter között.
A képzés második napján dr. Somogyi Alfréd lelkész és teológiai tanár adott elő azokról a jogi lehetőségekről és keretekről, melyek az egyház életét és szolgálatát segíthetik az identitás kérdéskörében is. Az egyházjogi lehetőségek felvázolásán túl a gazdagon illusztrált előadás az önazonosságtudat témájával bővebben is foglalkozott, és sok olyan kérdést vetített elő, amiben az egyháznak a jövőben döntenie kell. Az egyházjog olyan keretet képez, mely a bizonyságtételünket segíti.
Az előadások után két óra állt rendelkezésre arra, hogy a lelkészek a kétnapos képzésen elhangzottakhoz hozzászóljanak. Molnár Sándor főtanácsos felvezetése után a lelkészek elmondták személyes tapasztalataikat az identitás megőrzéséről és az identitásváltásról gyülekezeteikben. Ezen a beszélgetésen született egy indítvány, melyben a továbbképzés résztvevői kérték egyházunk Zsinatát, hogy az identitás kérdésével a közeljövőben foglalkozzon.

Reformata, Felvidék.ma
Fotó: reformata.sk, archív
{iarelatednews articleid=”49179,40945,43797″}