49272 1

Civil szervezetek, magánszemélyek és a magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásának köszönhetően Rákóczi-domborművel gazdagodott Ipolyság. Az ünnepélyes avatásra október 11-én került sor a Honti Múzeum homlokzatán.
„Az emléktábla kezdeményezője az ipolysági származású, Komáromban élő Tóth Béla volt. Még 2012-ben szólította meg az alapítványunkat, hogy karoljuk fel az ötletét. Ekkor indult el a gyűjtés. Számtalan magánszemély és szervezet állt a nemes ügy mellé” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Révész Angelika, az Ipolyság Város Pecsét Alap ügyvezetője. Kiemelte, a két legnagyobb támogatója a Rákóczi Szövetség és a magyarországi Honvédelmi Minisztérium volt.
A szombati esemény a városháza színháztermében kezdődött. Itt két előadást hallhatott a közönség: Rittling László II. Rákóczi Ferenc és a Rákóczi-szabadságharc jelentősége a magyar történelemben címmel tartotta meg előadását. Majd Kiss László Rákóczi Hont vármegyei kapcsolatáról beszélt.
Az ünnepélyes leleplezésen több tucatnyi anyaországi vendég is részt vett. Köszöntötte az egybegyűlteket Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára. Beszédében hangsúlyozta a táblaállítás fontosságát, annak közösségmegtartó erejét. Horváth Lajos, a hadügyminisztérium főtanácsosa kiemelte a fejedelemnek népéhez való hűségét.
A Honti Múzeum főhomlokzatán elhelyezett dombormű alkotója Kutak Adrienn ipolysági keramikus művész A Felvidék.ma-nak elmondta, az alkotás samott anyagból készült, mely 1200 fokon volt kiégetve. A két darabból álló alkotást bronzmázzal fedte le. Mint fogalmazott, a dombormű közel két hónapnyi munkával készült el.
Az elkészült alkotás három nyelven – magyarul, latinul, szlovákul – hirdeti, hogy Rákóczi 1704-es ipolysági tartózkodása alatt vette hírül erdélyi fejedelemmé való választását. A forgalmas belvárosi utcán ipolyságiak és környékbeliek tucatjai láthatják napi szinten azt, miként őrzi mostantól a város a nagyságos fejedelem emlékét.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
49272 2

{iarelatednews articleid=”49170,47288,44640,42002″}