49072

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat október elsején a megyei hivatal hirdetőtáblájára kifüggesztette versenypályázat-felhívását, ezzel elindult a dunaszerdahelyi kórház és a Galántai Szent Lukács Kórház részvényeinek átruházási folyamata. A jövő évben már új tulajdonos üzemeltetheti a két veszteséges intézményt.
A megyei közgyűlés döntése értelmében egy csomagban kínálják fel megvételre a dunaszerdahelyi és a galántai kórházat. Mindezt azért, hogy mind a két intézmény biztosan elkeljen.
A versenypályázatra október 10-ei határidővel jelentkezhetnek az érdeklődők a megye tanácsadójánál, a besztercebányai AKMG társaságnál. Azok a jelentkezők, akik október 24-ig teljesítik a pályázati kiírás feltételeit, hozzájutnak a két egészségügyi intézmény adataihoz, megbeszéléseket folytathatnak a kórházak menedzsmentjével.
A versenypályázat részvételi díja 100 ezer euró, amelyet a sikertelen pályázók teljes egészében visszakapnak. A nyertesnek vállalnia kell, hogy két éven belül 3 millió eurót fektet be mindkét helyen, s ebből 1–1 milliót az épületek műszaki állapotának javítására fordítanának.
„Ha rendben haladnak a dolgok, jövő ilyen korra már biztosan új tulajdonos üzemelteti a két kórházat” – mondta el a Felvidék.ma-nak Forró Krisztián (MKP) megyei képviselő. „December 30-ig kell benyújtani a pályázatokat, január végéig történik meg a kiértékelés (az értékelő bizottság tagjai között van Berényi József és Kvarda József (MKP) valamint Gál Gábor (Most-Híd), februárban dönthet a megyei közgyűlés, így március végéig már aláírhatják a szerződést a részvények átruházásáról.” A képviselő szerint beépített garanciák vannak arra, hogy a kórházak a jövőben is kórházak maradjanak. „A beruházót kötelezzük, hogy tíz évig a felügyelőtanácsában megyei képviseletnek kell lennie, és ugyancsak tíz esztendeig nem adhatja el a részvényeket büntetés nélkül, valamint szerződésbe foglaljuk, hogy tíz évig az új tulajdonos kórházként működteti a két intézményt.
Forró szerint valószínűleg a sajtóban már megszellőztetett három cég vesz részt a pályázaton. Mégpedig Ivan Kmotrík Grafobal Group vállalata, a szakolcai kórház tulajdonosa, a Penta pénzügyi csoport a Svet zdravia (Egészség világa) hálózatán keresztül, amelybe már számos hazai kórház tartozik, és az az Agel SK, amely a zólyomi, a lőcsei, a korompai kórház tulajdonosa, de ez a csoport menedzseli a komáromi kórházat is. „Csak olyan pályázó vehet részt a versenyben, amely legalább 350 ágyas egészségügyi intézményt üzemeltet Szlovákiában, és ezen intézmények forgalma minimum 15 millió euró. Ez a feltétel lényegesen leszűkíti az érdeklődők körét, ugyanakkor ezzel kivédhető a spekulatív szándék” – jegyezte meg a képviselő. Úgy véli, a beruházó belépésével megoldódnak a kórházak anyagi problémái, a fő szempont viszont az, hogy elsősorban a mátyusföldi és csallóközi páciensek járjanak jól. Egyrészt hogy működőképes, másrészt magasabb szintű szolgáltatásokat kínáló kórházaik legyenek.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48902″}