49138 2

A hétvégén, október 10-12-e között rendezik meg a Medvesi Fotós Maratont.

Közép-Európa egyik kevéssé ismert, de történelmi, tájképi, ipartörténeti emlékekben bővelkedő tája a Medves-vidék, amely a világ első határon átnyúló geoparkjának, a Novohrad-Nógrád Geoparknak a központi területe is.
A szervezet magyarországi irányítója Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. a Geopark magyarországi területén egy évvel ezelőtt a vártnál nagyobb sikerrel rendezte meg a Medvesi Fotósmaratont, amelyre különböző rendezvényekkel, a várak ezen alkalomból történt egyedi megvilágításával, fotósversennyel várta az érdeklődőket.
49138 1Ez a siker adta meg az alapját annak, hogy a rendezvény az idén a Novohrad-Nógrád Geopark szlovákiai területére is kiterjedjen. Az itteni előkészítését a Novohrad-Nógrád Geopark Jogi Személyek Társulása, a Füleki Vármúzeum és füleki Nógrádi Turisztikai és Információs Központ vállalta magára.
Az elmúlt hónapok alatt elkészült a Medvesi Fotós Maraton programja, amely megtekinthető az esemény honlapján, a www.fotosmaraton.hu ill. a www.foto-maraton.sk címen. Lehetőséget adva az érdeklődőknek arra, hogy pontosan megtervezzék a 48 órás időtöltésüket.
A „korán érkezőket” a „nulladik napon”, azaz október 10-én (péntek) két program is várja. Ajnácskőn, a katolikus templom alterében 17.00 órai kezdettel nyílik meg a tavalyi Medvesi Fotós Maraton díjnyertes fényképeiből valamint ásványokból összeállított kiállítás, amely a rendezvény teljes ideje alatt megtekinthető lesz. Este Fülek várában sajtónyilvános próbavilágítással kezdődik meg a 2014-es Medvesi Fotós Maraton.
Az esemény alatt a határ két oldalán közel száz önkéntes segíti majd a programok zökkenőmentes lebonyolítását, akik helyismeretük segítségével a legjobb fotótémákra, kilátópontokra és rejtett értékekre is felhívják majd a résztvevők figyelmét.
A rendezvény külön érdekessége, hogy a hétvégén ideiglenesen újraindul a térségi határon átnyúló tömegközlekedés. Az autóbuszjárat (melyet a regisztrált tagok ingyenesen vehetnek igénybe) a Salgóbánya – Eresztvény – Fülek – Ajnácskő útvonalon jár majd irányonként napi négy alkalommal.
Október 12-én (vasárnap) a helyi lakosok sem „maradnak le” a határon át közlekedő járatokról és a salgói programokról. Számukra a vasárnap áll majd rendelkezésre, hogy – a jármű befogadóképességének mértékéig – igénybe vegyék a Salgóbánya – Eresztvény – Fülek – Ajnácskő (és ugyanígy visszafelé) útvonalon közlekedő autóbuszokat. Ennek szimbolikus jelentőséget is tulajdonítanak a szervezők, hiszen jelenleg a teljes Nógrád megyei határszakaszon, a határ mindkét oldalán teljesen hiányzik a két ország kistérségeit összekötő közvetlen autóbuszos tömegközlekedés – az utazókat csak az országhatárokig szállítják a társaságok. A járatokat jelképes összeg, 1.00 Euró vagy 300.00 Forint ellenében vehetik majd igénybe venni a teljes programra nem regisztrált érdeklődők.
Salgó várában vasárnap egyfajta „nyílt napot” is tartanak, melyen az érdeklődők találkozhatnak a várba költöző kovácsmesterrel, valamint a Börzsönyi Nehézgyalogság hagyományőrzőivel. Ha van a nem fényképezés céljából résztvevők se hagyják majd otthon fényképezőgépeiket, hiszen a helyi érdekességek mellet ilyenkor gyönyörű tájképet fest az őszi táj, az innen látható naplemente.

Puntigán József, Felvidék.ma