48970

Hat kérdés, hat válasz az építőipari kartellről.

Mikor jött létre és kik alkották a kartellt?
A kartell tagjai közé hat nagy építőipari vállalat, a Doprastav, az Inžinierske stavby Košice, a Betamont, két csehországi vállalat, a Skanska és a Strabag, valamint a portugál Mota Engil óriásvállalat sorolható. Az említett cégek 2004-ben léptek szövetségre, amikor megkezdődött a Tátra alatti D1 autópálya építése.

Meddig húzódott el a kartellel szembeni büntetőjogi eljárás?

Majd tíz évnyi időszakról beszélhetünk, mivel a versenyhivatal már 2006-ban megállapította a kartell létrejöttének tényét. A Legfelsőbb Bíróság az ügy végére csak az elmúlt év végén tett pontot, amikor az eljárás folyamán bebizonyosodott, hogy a hat nagy építőipari vállalat között egyezség jött létre.

Élhetnek még jogorvoslattal az érintett vállalatok?
Igen, habár a Legfelsőbb Bíróság határozata már a múlt év végén érvénybe lépett. A kartell összes tagja élt a jogával, és az Alkotmánybírósághoz fordult, amely az eddigi ítéleteket megsemmisítheti, majd az eljárást az alsóbb fokú bírósághoz visszautalhatja.
Az, hogy ez megtörténjen, valószínűsíthető, mivel a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke, Štefan Harabin jogellenes tisztogatást hajtott végre a Legfelsőbb Bíróság tagjai körében.

Milyen büntetésre számíthatnak az érintett vállalatok?
Együttesen mintegy 45 millió euró büntetést kaptak, amelyhez még hozzájárul bizonyos állami megrendelésektől való eltiltás is. Némely társaságokat a Nemzeti Autópályatársaság az említett pályázatból véglegesen kizárt.
Például a Doprastavot eltiltották a Višňové melletti alagút építésétől, a Skanskat pedig a zsolnai autópálya, illetve a zólyomi autóút építésétől..

Az említett vállalatok jelenleg milyen projektek kivitelezésén dolgoznak?
A hat vállalat közül a legtöbb megrendelést, szám szerint négyet, a Doprastav és a Strabag kapott. Az említett projekteken konzorciumi formában dolgoznak, amelyből a tavalyi évben háromhoz jutottak hozzá. Egy projekten, mégpedig a Bánt (Bánoviece nad Bebravou) elkerülő atópálya-szakaszt az Inžinierske stavby Košice építi. A többiek egyelőre egyetlen nagyobb projekthez sem fértek hozzá.

Milyen következményekkel kell még szembenézniük a jövőben a kartell tagjainak?
Akár azzal is, hogy három évig kizárják őket az egyéb állami megrendelésekből. A Közbeszerzési Hivatal a nyáron elrendelte, mely vállalatok esnek el a következő években állami megrendelésektől. Hozzá kell tennünk viszont, hogy a szankció időtartamának javarésze beleesik a kartell tevékenysége – amely 2004-től 2006-ig tartott – utáni közvetlen időszakba.

hnonline/hcs, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48832″}