49324

A Szemtől szemben műsorban Bárdos Ágnes vendége az STV 2-en Mázik István közművelő lesz pénteken, október 17-én 16.10-től.

Mázik István Füleken született. Az irodalom, a kultúra korán érdekelni kezdte. Már két és fél évesen selypítve, mégis nagy sikert aratva, Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét szavalta.
A Rozsnyón tett érettségi után néhány évig a Kassai Thália Színpad tagja volt, majd visszatért Fülekre, ahol 1979-ben megalapította a Zsákszínházat. Azóta rendez, emellett verseket is ír.
Boldogsággal tölti el, hogy generációk kulturális ízlésvilágát formálhatja – vallja a füleki Városi Művelődési Ház igazgatójaként.
A műsor ismétlése hétfőn, október 20-án 10.10-től lesz.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48577,33544,15933″}