49608

Vár még a szlovák belügyminisztérium az állampolgársági törvénymódosítással – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter. „Megegyeztünk a külügyminiszterrel, hogy kell még egy kis idő, mivel találkozókra kerül még sor az ügyben. Úgy vélem, két-három hét már nem oszt, nem szoroz. Olyan ügy ez, amelynek nemzetközi következményei vannak, és én szeretném tiszteletben tartani a külügyminisztérium érdekeit” – jelentette ki Kaliňák.
A külügyi tárca kommunikációs osztályának vezetője, Peter Susko szerint nem elodázásról van szó, csupán még idő kell a résztvevő felek közti politikai megbeszélésekre, hogy a módosító indítvány mellett minden szempontból megbízhatóan érvelni lehessen.
A külügyminisztérium Szlovákia nemzetközi kötelezettségeit figyelembe véve elemzés formájában foglalt állást a törvénymódosító indítványhoz, amelyből az következik, hogy a jelenleg érvényes jogszabály, ahogyan az előkészületben lévő módosító indítvány sem ellentétes a nemzetközi jogszabályokkal.
Kaliňák szerint a módosító indítvány megfogalmazásán már nem változtatnak, mivel a külügyminisztériumi elemzés alapján arra nincs szükség. Mint mondta, a parlament elé azonban ebben az évben valószínűleg már nem kerül a jogszabály-módosítás.
A módosító indítvány más ország állampolgárságának megszerzésének lehetőségét az állandó lakhelyhez kötné az adott országban. Azok, akik a jelenlegi jogszabály értelmében elveszítették a szlovák állampolgárságukat, ha visszakérik, visszakaphatják azt.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49238,48748,48674,48655,48006″}