49953

(Képgalériával frissítve!) Felvidéket a Pék László, és a Via Nova delegált tagjai képviselték a zárókonferencián.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetekkel foglalkozó munkacsoportja 2013. december 12-én határozott arról, hogy a külhoni magyar ifjúság aktuális helyzetéről szükséges lenne egy tudományos eszközökkel feltárt releváns helyzetkép felállítása, amely a politikai döntéshozatalban is hasznosítható lehet.
Mindezen kutatási koordinációs feladatra a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet kérték fel, mely több szervezet bevonásával valósította meg a projektet. Ennek a kutatásnak a vizsgálati eredményeit következtetéseit egy zárókonferencia keretén belül prezentálta az intézet a nyilvánosság számára az Országház Delegációs Termében november 14-én.
A konferenciát Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a konferencia fővédnöke nyitotta meg, aki beszédében kihangsúlyozta, azt a szemléletváltást, ami 2010-ben bekövetkezett az ország vezetésében és azóta kiemelté tette az ifjúsággal való foglalkozást. Ez a személet nyilvánul meg az ilyen és ehhez hasonló kutatások, konferenciák szervezésében is.
Majd Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára erősítette meg kollégája szavait, hogy a jelenlegi kormány felfogásában a fiatalság immár nem problémaként, hanem humánerő- és érték forrásként van kezelve, amibe egyaránt beletartozik határon inneni és túli magyar fiatal, hiszen a ők azok, akik a jövőben meghatározzák a külhoni magyarság értékviszonyát. Egyben rámutatott arra is, hogy ennek a felfogásnak a szomszédos országokban is meg kellene honosodnia, és a más nemzetiségűekre, mint megóvandó értékre kellene tekinteni, hisz velük, általuk gazdagodik az adott többségi nemzet kultúrája is.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke előadásában a fiatalság legnagyobb problémájának a generációválságot és az értékválságot nevezte meg. Társulva az alacsony színvonalú munkaviszonyokkal és a nyugat szakember elcsábító tendenciájának tudható be a szülőföldhöz való lazább kötődés. „A felelősségtudat viszont arra kötelez minket és fiataljainkat, hogy ott teremtsünk jövőt magunknak, ahova a Jó Isten teremtett minket. Csak így együtt, összefogva lehet magyar jövőt építeni a Kárpát-medencében.
A délelőtti blokkban előadást tartott még Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államkittárasszony a magyar család- és ifjúságpolitika új irányairól. Vélekedése szerint Magyarország azzal, hogy felelősséget visel a külhoni magyarságért, azzal köteles a munkapiacon is olyan lehetőségeket kínálni, amivel segíteni tudja határon túl élő magyarok boldogulását is.
A nemzet gyarapodását sokakkal ellentétben pozitívan látja, annak a felmérésnek alapján, mely szerint az egyetemisták 40%-a legalább két gyermeket, 53%-uk pedig három vagy több gyermeket szeretne vállalni. Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a nemzetpolitika új irányai és céljait vázolta fel. Benne kiemelve fontosságát a jövőre meghirdetett magyar szakképzés évének.
Prof. Andrásfalvy Bertalan, korábbi művelődési és közoktatási miniszter pedig a magyar ifjúság hagyományos értékrendjéről és ennek mai felhasználásáról értekezett. Az egyetemi oktató szerint egy közös nemzettudat kialakításában látja a mai fennálló problémák kulcsát Előadásában megvizsgálta társadalmunk jelenlegi állapotát, majd arra a következtetésig jutott, hogy a megannyi negatív tényező, gyér identitástudat , népességfogyás, asszimiláció vagy elvándorlás alapvető oka, a boldogság hiánya. A nemzet lelki sebei kihatnak az össztársadalomra, ami mély depresszióhoz vezetett, ez pedig kiszolgáltatottá tette az embereket. Véleménye szerint ezen változtatni csak Istenbe vetett sziklaszilárd hittel, és a régi, hagyományos értékekből merítve lehet.
A délutáni szekcióban magát a kutatás menetét, lefolyását prezentálták az érintett szakelőadók, mint pl. Horkay Nándor, Bali János (mindketten NSKI). Az együttgondolkodást a KMKF Külügyi Igazgatóság – Nemzeti Integrációs Iroda főosztályvezetője, Pappné Farkas Klára vezette. Bauer Béla, a Századvég vezető kutatója azt mutatta be, hogy milyenek a külhoni magyar ifjúság a munkaerő-piaci lehetőségei a fókuszcsoport tükrében. Végül Tárnok Balázs a jogi hátteret, Ágyas Réka pedig az önszerveződés helyzetét vázolta fel.
A konferenciát a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes-államtitkárának, Latorcai Csabának a köszönetnyilvánítása zárta le.
Képek a konferenciáról megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>

Csonka Ákos, Felvidék.Ma
Fotó: Nádas Zsófia
{iarelatednews articleid=”47393″}