50130x

A gigantikus méretű DITURIA üzletközpont várva várt megnyitójára november 20-án került sor. Ugyanúgy, mint a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma „Fénix 2013″ díjának ünnepélyes átadása is ugyanerre a napra esett, melyen tiszteletbeli elismerésben részesítették az alsósztregovai Madách-kastély felújítóit. S kiosztották a „Nyilvánosság Díját” is. Mindezt Papp Zsoltnak.

Mint, ahogy arról már júliusban beszámoltunk, az egyik legrégebben megjelenő szakmai revűmagazin, a „Pamiatky a múzeá” (Műemlékek és Múzeumok) „Az Év Műemléke” díjat az idén a felújítások kategóriában a magazin szerkesztőtanácsa döntésének értelmében, az alsósztregovai Madách-kastély felújításáért Papp Zsolt, lévai építész kapta.
A fiatal tehetséges építész munkásságának bemutatása során arról is szóltunk, hogy a jelen időszakban is több jelentős beruházás tervén dolgozik. Az egyik ilyen beruházás fejeződött be Léván a DITURIA üzletközpont átadásával. 
Egészen biztosan nem a véletlen műve, hogy ugyanaznap este, a pozsonyi városi Pavol Országh Hviezdoslav színház termeiben, immár huszadik alkalommal megrendezett, „Az év építménye 2014″ címet viselő, az egész ország területén megvalósított építmények versenyén, a széles nagyközönség bevonásával, internetes szavazással lebonyolított megmérettetésen, a „Nyilvánosság Díját” 2014-ben, a véglesi nemzeti műemlék várpalota komplex felújításáért, a „Hotel The grand Vígľaš”-sá alakított munkájával ugyancsak Papp Zsolt kapta.
Bővebb információ szlovák nyelven erről az ünnepélyes gálaesttel végződő rendezvényről és a várkastély felújításának részleteiről fényképes beszámolót itt olvashatnak.
Egy nap alatt három ekkora szakmai sikert learatni, nem semmi. Gratulálunk Papp Zsoltnak, aki még szabadidejében is kamatoztatja szakmai tudását. A Reviczky Társulás alelnökeként a lévai „magyar ház” – a Reviczky Ház arculatfrissítési munkálatait is magára vállalta, melyeknek utolsó simításai szintén éppen a napokban zajlanak. Nagyon büszkék vagyunk a páratlan munkateher bírású értékes, ízig – vérig felvidéki magyar honfitársunkra.

Képek Papp Zsolt munkáiról és sikereiről mellékelve és itt>.
Wirth Jenő, Felvidék.ma