49695

Szepsi és Buzita települések adnak otthont a XVI. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválnak november 6. és 9 között. A fesztivál főszervezője a Szepsi székhelyű Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya. A fővédnöke pedig Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész.
Mint Zborai Imre, a Csemadok Kassa-környéki TV titkára elmondta: „Legyen ez a három nap a miénk, a Csemadokosok nagy családjának közös találkozója és ünnepe, az egész Felvidéken élők, sőt a határon innen és határon túl, őseink kultúráját, a színjátszást, a népdalt és a népzenét
szeretők összejövetele és a színjátszó mozgalom közös találkozója.” A seregszemlén 12 színjátszó csoport mutatkozik be, köztük magyarországi, illetve szlovák csoportok is.
A rendezvény november 6-án a fesztivál névadó szobrának a koszorúzásával kezdődik a szepsi római katolikus templom előtti téren. A fesztivál ünnepi megnyitójára a helyi művelődési központ nagytermében kerül sor csütörtök délután. Köszöntő beszédet mond Eperjes Károly, a rendezvény fővédnöke, valamint Zachariaš István, a Kassai Megyei Önkormányzat alelnöke, Szepsi város polgármestere és Csoltkó Jenő, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány elnöke. A megnyitót követően adják át a Mics Károly Életműdíjat.
A versenyelőadáson fellép a Bódva – Magyar gyermek színjátszó csoport Tornáról; a rimaszombati Divadlo Alterna pri ZUŠ Rimavská Sobota – Szlovák gyermek színjátszó csoport; a szepsi Zuška pri ZUŠ Moldava nad Bodvou- Szlovák gyermek színjátszó csoport; a Féktelen komédiások I.E.T. – Esztrád csoport Vágkirályfáról; a Vezekényi Görbetükör Színjátszó Kör; a nemesócsai Nefisz – Színjátszó csoport; az Édes Kettes – Színjátszó csoport Fülekről; Rétei Színjátszó Csoport; a Nánai Színjátszó Csoport; a budapesti Wataridori Színkör; a Zsákszínház – Színjátszó csoport Fülekről és a nagymegyeri Poloska Színház.
A három nap alatt programját több kísérőrendezvény is színesíti. A fesztivál főtámogatói a Szlovák Köztársaság Kormányának emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős Főosztálya, a Nemzeti Kulturális Alap – Budapest Bethlen Gábor Alap – Budapest.
A fesztivál programja megtalálható az Eseménynaptárunkban ITT>>>

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47358,45394,43080,43036,43055,43034″}