50259

Andrej Kiska államfő kiírta a család védelméről szóló népszavazást. Szlovákia nyolcadik népszavazásának időpontja 2015. február 7-én lesz, közölte a TASR hírügynökség csütörtök délután.
Az államfő az Alkotmánybíróság határozatának áttanulmányozását követően írta ki a népszavazást, közölte ma az elnöki palota.

A február 7-én, szombaton megtartott referendum három kérdésből áll:

o Egyetért azzal, hogy egy nő és egy férfi kötelékén kívül semmilyen más együttélési formát ne lehessen házasságnak nevezni?
o Egyetért azzal, hogy azonos nemű párok vagy csoportok számára ne váljon lehetővé gyermekek örökbefogadása, illetve ezt követő nevelése?
o Egyetért azzal, hogy az iskolák ne kötelezhessék a diákokat a szexuális viselkedésről és az eutanáziáról szóló órák látogatására, amennyiben a szüleik nem értenek egyet a tananyag tartalmával?

A népszavazást a Szövetség a Családért elnevezésű civil szervezet kezdeményezte. Eredetileg négy kérdést tartalmazó népszavazás-tervezetet petícióját több mint 400 000 írták alá. A köztársasági elnöknek augusztus 27-én kézbesítették. Kiska a tervezetet átküldte tanulmányozásra az Alkotmánybíróságnak. A testület október 28-i határozata értelmében, egy kérdés nem volt összhangban a szlovák alkotmánnyal. Így az kikerült a referendum kérdései közül.
A februári népszavazás már a nyolcadik lesz az önálló Szlovákia történelmében. Mindeddig csupán a 2003-as népszavazás volt sikeres, amikor is az Európai Unióba való belépésről szavaztunk.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”48179,45094,44830″}