Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezik a losonci Szabó Gyula Emlékház idei utolsó kiállítása, melyen Szabó Gyula grafikáit mutatja be. A kiállítást a losonci J. Boscu Katolikus Művészeti Alapiskola diákjainak fellépése után Szabó Kinga nyitotta meg. A kiállítást megtisztelte jelenlétével a 102 éves Tamás Ilonka néni is, aki örömmel ismerkedett meg a kiállítással és az emlékházzal.
Szabó Gyula a huszadik század mindkét világháborúját átélte. Nem is akárhogyan, hiszen azok következményei igen érzékenyen érintették és befolyásoltak családja életét. Az 1. világháború kitörésekor ugyan még csak hétéves volt, de mire az befejeződött már 12. Így teljesen tudatosan élte meg annak szomorú eseményeit. Annál is inkább, mert id. Szabó József aktív politikai tevékenységével (a Magyar Tanácsköztársaság losonci direktóriumának elnöke volt) kivívta az 1919 után megalakult Csehszlovák Köztársaság illetékeseinek ellenszenvét, aminek következtében sem ő, sem a családja nem kapta meg az állampolgárságot. Az események mély nyomot hagytak az akkor serdülő Szabó Gyulában, amelyet azután csak megerősített az, hogy nem tanulhatott tovább magasabb iskolákban, hogy a 2. világháború még keményebb megpróbáltatásoknak tette ki. Az akkor már alkotó Szabó Gyula egy bombatámadás során közvetlen életveszélybe is került – egy telitalálatot kapott épület romjai alatt kilenc és fél órát kellett eltöltenie. E tragikus eseményben 45 ember vesztette életét, ő túlélte, de az mély nyomokat hagyott benne.
A jelen kiállítás gerincét képező grafikával – fametszetekkel 1945-46-ban kezdett fokozottabban foglalkozni. Megfogalmazva bennünk a háborús élményeit is. Első fametszet sorozata, az „Ecce Homo” (Íme az ember) címmel készült el. A képeken keresztül tiltakozik a háború értelmetlen pusztítása, az erőszak ellen. Hat évvel később a „Dolgozó nép” címmel készített sorozatot, mely azonban nem érte el az Ecce Homo szuggesztív erejét. Igazi énjére, az 1954-ben készült „Föld népe” c. képsorozatban talált rá. Az olykor nagyobb méretű fametszeteken az életigenlést, a békés élet adta örömet fejezte ki. Tisztelettel és együttérzéssel ábrázolva az egyszerű embereket, akik mindennapi munkájukkal megteremtették a maguk is közösségük megélhetését.
E sorozatok révén is tagja lett a Csehszlovák Művészek Szövetségének, amely különböző évfordulók alkalmából művészi versenyeket is hirdetett. Ezeken örömmel vett részt, mert azok kiváló lehetőséget adtak a számára szakmai megmérettetésre, de a kiállításokon való szélesebb körű bemutatkozásra. Ezen korszak eredménye az 1954-ben készült „Felszabadulás” c. sorozat.
Művészetében az 1950-es évek jelentették a saját formanyelvének megtalálását. Ezt maga úgy fejezte ki, hogy a grafika „epikus” zsáner, szemben a festészet lírai jellegével. Sorozatainak képei egy történek részeiként kapcsolódnak egymáshoz. Az „Emberek a hegyen” c. sorozata 1956-ban készült el. Lényeges fejlődésen megy keresztül grafikai stílusa is, 1959-től fokozatosan egyszerűsítette a formákat. A plasztikus alakjait jelképszerű egyszerű alakok veszik át, melyek azután sima felületekből épülnek monumentálissá. A „Pax-Atom” c. sorozatával a nehezen megszerzett béke könnyű elvesztésének, az atomháború kitörésének lehetőségére hívta fel a figyelmet.
Az 1960-as években készült alkotásiban újra visszatért a háború és béke témakörére, de az ekkor készült képei lényegesen magasabb szimbolikus jelentéssel bírnak, univerzális kérdéseket vetnek föl, félti és figyelmezteti az egész emberiséget a veszélyekre és azokra az elvekre, melyek nélkül nehezen képzelhető el a megmaradás.
A kiállításon Az ECCE Homo, A Föld népe, a Felszabadulás, az Emberek a hegyen, a Békét akarunk, Az emberek vigyázzatok, a Forradalom-szerelem, az Ecce Vita és az És mégis élni kell fametszetsorozatok képei valamint néhány olajfestménye látható.
(A képek kattintással nagyíthatók!)
Puntigán József, Felvidék.ma
(A kiállításhoz készült összefoglaló alapján)
Felvételek Sólyom Éva (3) és a Puntigán József
{iarelatednews articleid=”44348″}
