50294

Anton Gavel nevét tavaly azok is megismerhették, akiket egyáltalán nem hoz lázba az a labdajáték, melyben két ötfős csapat tagjai rohangálnak fel-alá egy keményre fújt labdát pattogtatva, hogy azt végül egy három méter magasan elhelyezett, textilcafattal ékesített gyűrűbe dobják nagy ujjongás közepette (kosárlabda).

Anton Gavel ugyanis nem csak Szlovákia legjobb kosarasa, a német liga sztárja, de egyúttal szimbóluma is annak a nagy szlovák nemzeti öngólnak, amelyett 2010-ben rúgott hazája hálójába Robert Fico az állampolgársági ellentörvény elfogadtatásával. Gavel 2013. januárjában azért vesztette el szlovák állampolgárságát, mert megszerezte a németet (azért, hogy a Bundesligában ne számítson külföldinek). Így ettől kezdve nem ölthette magára többé a szlovák színeket. A szlovák kosaras szakszövetség pótolhatatlan veszteségnek nevezte akkor Gavel ily módon történt eltávolítását a válogatottból.

Azonban minden jó, ha vége jó: nem kellett sokat várni, hogy a veszteséget pótolják. Anton Gavelt Anton Gavellel. A Szlovák Kosárlabda Szövetségnek ugyanis sikerült kijárnia, hogy az élsportoló kivételes eljárásban visszakaphassa szlovák állampolgárságát. A kötelező adminisztratív köröket persze neki is le kellett futnia, ám a lényeg mégis az, hogy Gavel jövőre ismét a szlovák válogatottat erősítheti – miután leteszi esküjét, hogy Szlovákiának hű polgára lesz stb. A jogi lehetőség erre természetesen megvan, ha ugyanis Szlovákia érdekében áll, akkor a honosítási procedúra jócskán leegyszerűsödik, mint azt a kosaras példája is mutatja.

Az üzenet világos: kedves felvidéki magyar állampolgársági jogfosztottak, vegyetek példát Tonótól és kezdjetek el villámgyorsan labdát pattogtatni vagy rúgni. Az ugyanis nem csak hogy nagyon egészséges és jól fizet, de még állampolgárságot is lehet vele visszaszerezni. Más esélyetek egyelőre – nektek –  nincs.
Do toho!

Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40120″}