49712

Az Yssel holland vállalat a Párkány városához közeli Ebeden létesít gyárat, ezzel 300 munkalehetőséget teremt Szlovákia legdélibb részében.

A előregyártott beton és betonacéllal foglalkozó gyár építésének kezdetét 2015 januárjára tervezik. A beruházás eléri a 30 millió eurót. A gyár elkészülte után 300 munkahelyet biztosít majd. A gyártás első fázisát már a 2015-ös év második felében megkezdhetik, ami főként a külföldi piacra irányul majd.
A kezdeteknél a vállalat 150 főt alkalmaz, majd az üzem kiépülését követően a teljes gyártásnál megduplázza a dolgozók számát, akiket leginkább a Párkányi régióból szeretne foglalkoztatni.
Az Yssel vállalat 38 hektáros területen építi fel gyárát, az adásvételi szerződést már aláírták. A befektető vállalat azért választotta Ebed települést, mert technikailag a legmegfelelőbb volt a vállalat számára. Fontos szempontként szerepelt a Duna folyó közelsége, a Párkány – Érsekújvár közlekedési útvonal, de ugyanúgy a kiváló vasúti összeköttetés is a szállítmányozás céljából.
A befektető már korábban tervezte a gyár felépítését, de Párkányban nem talált megfelelő területet.
Munkhalehetőségre nagy szükség van Dél-Szlovákiában, hiszen az utóbbi években sorra szüntek meg, illetve épültek le a környék gyárai, mint például a Párkányi papírgyár.

tasr, AK, Felvidék.ma