50113

A Cakói Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatónőjének, Győry Magdolnának a meghívására Tamás Ilonka néni, a Magyar Becsületrenddel, a Pro Probitate és a Szent István díjjal kitüntetett 102 éves tanító néni a kisiskolába látogatott.
Ilonka néni mesélt a tanulóknak arról, milyen volt az iskola akkor, amikor ő járt iskolába, vagyis majdnem 100 évvel ezelőtt.
Cakó Dél-Gömörben található, a Rimaszombati járásban. Lakosainak száma: 264. Iskolája több mint 200 éves. Építéséhez annak idején nagyban hozzájárult gróf Andrássy Dénes és az uradalom tulajdonosa, a Coburg Fülöp herceg. Jelenleg az iskola két tanerős, két tantermes, négy osztályos, ahová roma gyerekek járnak.
Tamás Ilonka nénit és lányát, Juditot, – aki elkísérte Édesanyját, -csillogó, kíváncsi szemű gyerekhad várta november 19-én.
Erre az alkalomra átalakították az egyik tanteremet. A kisiskola kis tantestülete az időutazásnak megfelelő környezetet alakított ki. A terem egyik sarkában régi iskolapad volt beállítva, rajta palatábla, palavessző, régi tintatartó, lúdtoll. Egy másik asztalon régi tankönyvek, imakönyvek, régi írógép, stb. Ily módon Tamás Ilonka néninek is könnyebb volt lélekben és gondolatban visszaszállni a múltba, gyerekkorába.
Alighogy megérkeztek a becses vendégek Cakóba, a gyerekek az alábbi énekkel fogadták őket: „Magyar házban a vendéget szeretettel várják, Pirosra sült friss cipóval szívesen kínálják. Ha nincs cipó, ha nincs kalács…mit tehet az ember, Fogadja a vendéget meleg szeretettel.”
Majd következett a nagy odafigyeléssel és szeretettel elkészített műsor. “A gyerekek, – kivétel nélkül, – elképesztő lelkesedéssel szerepeltek” – számolt be a Felvidék.ma-nak Ilonka néni.
Mint megtudtuk, Nyíri Krisztina: „Ha felnövök, ember leszek…”c. versét Bari Katalin 4. osztályos tanuló mondta el. Ezt követően a gyerekek elénekelték Pósa Lajos: „Magyar vagyok, magyarnak születtem” c. megzenésített versét, melyet zongorán kísért Bari Károly nevelő, aki konzervatóriumi végzettséggel rendelkezik. Majd az iskola igazgatónője üdvözölte a vendégeket.  Ilonka néni sok érdekes dolgot mesélt. Elmondta, milyen volt az iskola egykor, hogy jártak iskolába, milyen volt az iskola táska, mit hordtak magukkal, mibe öltözködtek, milyen szegénység volt, – és mégis milyen boldog gyerekkora volt neki és kis barátainak is.
“A gyerekek le nem vették a szemüket az idős tanító néniről. Itták a szavait, majd elkezdtek záporozni a kérdések. Ilonka néni mindenkinek türelmesen és szeretettel megválaszolta a kérdését. Hihetetlen érdeklődés és tudásvágy hajtja a cakói gyereket! (Lásd képgalériánkat). Hogy mindenki választ kapjon arra, ami őt érdekli, közben szünetet is kellet tartani. Igen ám, de a gyerekek nem mentek ki az udvarra, nem kezdtek el játszani, hanem körbefogták Ilonka nénit, és tovább kérdeztek. Ilonka néni tovább mesélt, és a gyerekek ismét csak kérdezték, simogatták, ölelgették” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a találkozóról a lánya, Judit.
A kérdések és válaszok a szünet után is folytatódtak, majd az igazgatónő zárszava után a gyerekek kívánságára elénekelték a vendégeknek Pósa Lajos: „Álld meg Isten szép hazánkat” c. megzenésített versét.
Miután a gyerekek szétszéledtek, a tantestület meghívására a vendégek közös ebéden vettek részt az iskolában.
Tamás Ilonka néni akkor is és ezúton is szeretné megköszönni a Cakói Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola munkaközösségének, hogy ezt az időutazást szeretetteljes tanórának álcázva megszervezték, és lehetővé tették, hogy tanító néniként ismét gyerekekkel foglalkozhasson.
“Köszönet érte nevezetesen: Mgr. Győry Magdolna igazgatónőnek, Mgr. Szabó Éva tanítónőnek, Bari Károly nevelőnek, Bán Erzsébet gondnoknak, és végül, de nem utolsó sorban Cakó község polgármesterének, Bari Károlynak, aki már az iskola kapujában várt bennünket, és végig jelen volt az iskolai programon és ebéden is” – tette hozzá Ilonka néni.
A gyerekeken keresztül Cakó község a szeretetteljes, figyelmes és felemelkedni vágyó arcát mutatta a vendégek felé, akiknek jól érezték magukat a balogvölgyi kistelepülés kisiskolájában. 

Felvidék.ma
További fényképek Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg. {iarelatednews articleid=”48038,44832,36608,36199,36076,34007,33937″}