49970

Az MKP ismert „arcai”: Paton Szabó Olga, Kolozsnémán Szalay Rozália, Csicsón Földes Csaba, Martoson Keszegh István is újrázott. Ahogyan Horváth Árpád is Gútán. Utóbbit harmadszor választották meg polgármesternek.

Horváth Árpád, az MKP “erős embere” 1892 szavazatot kapott Gútán, a második helyre Németh Iveta, korábbi hivatalvezető (1085) futott be, a harmadik helyet Angyal Béla (1000) szerezte meg. Ő nem először maradt alul a gútai polgármester-választáson.
A járásban az MKP nyert Ógyallán (Basternák Ildikó – a tragikusan elhunyt Basternák László özvegye), Bátorkeszin (Labancz Roland), Izsán (Domin István) és Lakszakállason (Bartal András) is. Ugyanakkor az olyan kisebb településeket, mint Bogyarét (Aradi Mónika – nem volt ellenfele), Gellér (Rácz László), Karva (Duka Gábor, aki a Most-Hídas Tóth Tibort előzte meg), Virt (Kovács János), is MKP-s polgármester irányítja majd az elkövetkező négy évben. A felvidéki magyar párt a Most-Híddal közös jelöltet állítva Marcelházán (Varga Ervin) és Csallóközaranyoson (Varjú Éva) győzött. A komáromi járásból Nagykeszi (Csóka Lajos, a Most-Híd megyei képviselője), Komáromfüss (Farkas Károly, aki az MKP jelöltjével Esztergályos Lajossal szemben győzött), Perbete (Jozef Koša), Hetény (ahol Magyar Ferenc nyerte a Most-Híd – MKP-versenyt)  lett a vegyes párté. Egyébként pedig – ahogyan azt az országos eredmények is mutatják – a komáromi járásban is a független jelöltek domináltak.
A járásban 19 település győzött független polgármesterjelölt, köztük Búcson, ahol az eddigi polgármester, Szigeti János (aki több cikluson át volt a község embere) nem indult. A győztes az MKP jelöltjét, Bajkai Csabát és más függetleneket maga mögé utasítva Karkó János lett.
Érdekesség az is, hogy Dunamocson és Szentpéteren is úgy nyert (pontosabban újrázott) Banai Tóth Pál, illetve Jobbágy József (az MKP-s Gyarmati Tihamért megelőzve) függetlenként, hogy név éve még mindketten a Most-Híd színeiben indultak. Bugár Imre személyében Tanynak is független polgármestere lesz, ő Nagy Gabriellát az MKP – Most-Híd közös jelöltjét győzte le.
A járás településein 133 független képviselő szerzett mandátumot, 123-an az MKP, 47-en pedig a Most-Híd színeiben. A két párt közös listájáról (Komárom mellett több településen is volt erre példa) 18-an lettek helyi képviselők.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49969,49912,49968,49966″}