Bevallom, az irodalomban kifejezetten szeretem a jelzőket, mert azokkal a szerző segít engem, az olvasót orientálódni a szövegben. Hogy jobban értsem, hogy ő mire gondol. Viszont épp ezért gondolom, hogy a politikában semmi helye a jelzőknek, mert azok beskatulyáznak, ezzel együtt pedig előítéleteket is sugallnak.
Ha én törvényhozó lennék, az első javaslat, amit benyújtanék, az lenne, hogy törvény szülessen, amely megtiltaná, hogy etnikai, vallási vagy szexuális csoportok megnevezését minősítő jelzővel együtt használjanak, vagy az ő nevüket használják minősítő jelzőként.
Valami közöm lévén ugyanis a szavakhoz, tudom, hogy azoknak igenis hatalmuk van, amivel jobban lehet bántani, mintha esetleg tettlegességre ragadtatnánk magunkat. Egy indulatból elcsattant pofonnal ugyanis meg lehet békélni, de egy rossz szó olyan, mint az alattomos méreg, ami a lelkünket mérgezi.
Ugye, mindenki emlékszik még arra a pár hónapos történetre, amikor azon háborodtunk fel, hogy egy szlovák szleng szótárban a maďar kifejezés pejoratív értelemben szerepelt, ahol bolond, tökfej, értetlen, illetve olyan emberként értelmezték a szerkesztők.
Néhány cikk is született, amelyekben a felháborodott szerzők kikérték maguknak, hogy a szlovákok ilyen pejoratív értelemben használják a „magyar” szót, ráadásul, ez még egy szótárba is bekerült.
Abban a pár hétben ezerszám olvastam a hozzászólásokat a közösségi oldalakon, és érdekes mód azok voltak a legjobban felháborodva, akik maguk a legnagyobb természetességgel cigányoznak, zsidóznak, vagy éppen buta tótoznak.
Ilyenkor szoktam én az „amit magadnak nem kívánsz, ne tedd azt mással” jézusi tanítását ajánlani. Igen, már én is találkoztam a „Čo si ty maďar?” kérdés formájába rejtett minősítéssel, és bevallom nem esett jól, épp ezért óvakodom tőle, hogy mással szemben használjak sértő jelzőket.
Nemrég tanúja voltam egy vitának, ahol az egyik fél a „fehér cigány” kifejezést használta, és láthatóan, még büszke is volt magára, hogy akkor ő most milyen frappáns jelzőt talált. Tévedés ne essék, itt nem a „fehér” volt a jelző, hanem a „cigány”, amivel a vitatkozó arra akart célozni, hogy a magyarok között is vannak, akik úgy viselkednek, mint a cigányok. Bevallom, én ekkor fejeztem be a vita további figyelemmel kísérését, mert egy bizonyos színvonal alatt nem vagyok hajlandó vitákat nézni.
Aztán, persze, az első dühöm elmúltával gondolkozni kezdtem, és eszembe jutott egy másik „fehéres” hasonlat, mégpedig József Attila „Thomas Mann üdvözlése” című verséből:
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. / Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül, hogy lát ma itt / fehérek közt egy európait.
Ugye mondtam, hogy az irodalomban szeretem a jelzőket?
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
